Mandátuma felénél visszahívták a kolozsvári magyar főkonzult

Négyéves mandátuma felénél visszahívták Budapestre Magyarország kolozsvári főkonzulját. Magdó Jánost várhatóan Mile Lajos, a Lehet Más a Politika (LMP) volt országgyűlési képviselője váltja a tisztségben – írta a Krónika.

A jelenlegi főkonzul augusztus végén, a Kolozsvári Magyar Napok idei kiadása után hagyja el állomáshelyét, és új megbízatást kap a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A Közép-Európával foglalkozó főosztályt vezeti majd a budapesti tárcánál – mondta el a napilapnak.

Mile Lajos 1958-ban született Debrecenben. Részt vett a Magyar Demokrata Fórum (MDF), a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) és a Fidesz megalapításában is, emellett alapító tagja az LMP-nek. Második képviselői mandátumát 2010-ben szerezte az LMP országos listáján, többek között az Országgyűlés nemzetiösszetartozás-bizottsága autonómia-albizottságában tevékenykedett.

Kimaradt?