Lapértesülés: kompromisszum született Kelemen és Ponta között

A román sajtó szerint olyan kompromisszum született csütörtök este Kelemen Hunor és Victor Ponta miniszterelnök között, amely egyben tarthatja a kormánykoalíciót.

A HotNews a két pártelnök egyeztetéseihez közel álló forrásokra hivatkozva pénteken azt írta: a kormányfő azt javasolta az RMDSZ elnökének, hogy Bukarest nem lép ki ugyan a Minority SafePack kisebbségi polgári kezdeményezés elleni luxemburgi perből, ám a román állam képviselője nem jelenik meg a per tárgyalásain fenntartani országa álláspontját.

A portál szerint Victor Ponta javaslatát Kelemen Hunor elfogadta, és a péntek délelőtt ülésező Szövetségi Állandó Tanács elé terjeszti. Ha a kompromisszumot a SZÁT megfelelőnek találja a koalíciós válság feloldására, akkor az RMDSZ kormányon marad.

Mint ismert, a feszültségeket az okozta, hogy Bukarest – a külügyminisztérium révén – Brüsszel oldalán belépett abba a perbe, amit a FUEN és az RMDSZ indított az EU luxemburgi bíróságán az Európai Bizottság ellen a Minority SafePack polgári kezdeményezés elutasítása miatt. Korábban Kelemen Hunor a maszol.ro-nak azt nyilatkozta: az RMDSZ nem folytathatja a közös kormányzást a Szociáldemokrata Párttal, ha a román kormány nem lép ki a perből.

FRISSÍTÉS: Az MTI-nek RMDSZ-es belső források megerősítették, hogy a Szövetségi Állandó Tanács immár a miniszterelnök kompromisszumos javaslata ismeretében hoz döntést arról, hogy kilépjen-e a kormányból a szövetség. 

Kapcsolódók

Kimaradt?