Románia megkétszerezi a katonai kiadásait

A hazai bruttó termék (GDP) két százalékát kapja majd meg a költségvetésből 2017-ben a védelmi minisztérium, ez a tavaly előirányzott összeg kétszerese – nyilatkozta az Agerpresnek pénteken Victor Ponta kormányfő, miután tárgyalt Andreas Fogh Rasmussen NATO-főtitkárral.

A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy idén eredetileg a GDP 1,1 százalékát fordította volna Románia a védelmi kiadásokra, ám ezt azt arány egy költségvetés-kiegészítéssel 1,5 százalékra növelték. Tájékoztatása szerint a következő években 0,2 százalékponttal növelnék évente a védelmi minisztérium részesedését a GDP-ből, amíg el nem érik a NATO által kért 2 százalékos arányt.

A hírtelevíziók szerint a védelmi kiadások növelésével az államfő is egyetért. Traian Băsescu pénteken, a déli órákban fogadta hivatalában a NATO-főtikárt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?