Visszakerül Vasile Blaga a szenátus élére?

Nem törődött bele a Demokrata Liberális Párt (PDL) abba, hogy júliusban elvesztette a szenátus házelnöki székét. Az ellenzéki alakulat megtámadta az alkotmánybíróságon a Vasile Blaga leváltásáról szóló szenátusi határozatot.

A PDL már júliusban is a taláros testülethez fordult ebben az ügyben, ám akkor még érvényben volt az a sürgősségi rendelet, amely megfosztotta a bírákat azoktól a joguktól, hogy alkotmányos normakontrollnak vessék alá a parlamenti határozatokat. Ezért akkor az alkotmánybíróság elutasította az ellenzéki párt beadványát.

Szerdán azonban az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a sürgősségi rendelet elfogadásáról szóló – időközben megszavazott – törvényt, és megállapította: a testületnek joga van felülbírálni a parlamenti határozatokat. Így a PDL számára új esély nyílt a szenátus házelnöki tisztségének visszaszerzésére.antonescu crin

A PDL reményeit az táplálja, hogy korábban az alkotmánybíróság úgy döntött: a házelnököt csak annak a frakciónak a javaslatára lehet leváltani, amelyik az illető politikust a tisztségre javasolta. Vasile Blaga leváltásakor ez nem így történt.

Mint ismert, a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) nem csak a szenátus, hanem a képviselőház PDL-s vezetőjét, Roberta Anastasét is eltávolította júliusban tisztségéből. Az Anastase leváltásáról szóló határozatot az ellenzéki párt egyelőre nem kívánja megtámadni az alkotmánybíróságon – mondta a gandul.infónak Mircea Toader képviselőházi frakcióvezető.

A szenátus élére júliusban Crin Antonescu, az USL társelnöke került. A politikus Traian Băsescu felfüggesztésének ideje alatt az ideiglenes államfői tisztséget is betöltötte.

Kimaradt?