Victor Ponta szerint a politikai válság véget ért

Európai elkötelezettségét hangsúlyozta Victor Ponta miniszterelnök, amikor kedden beszámolt a hazai sajtónak az Európai Bizottság elnökével, José Manuel Barrosóval folytatott brüsszeli megbeszéléséről.

„Normális kerékvágás"

Ponta szerint az EB elnöke is elismerte, hogy a júliusi találkozójukon megfogalmazott elvárásokat a román kormány teljesítette, és az új legfőbb ügyész, illetve a korrupcióellenes vádhatóság (DNA) új főügyészének kiválasztási folyamata a Barroso által elvárt, átlátható módon kezdődött meg.

"Megerősítettem Barroso elnök úrnak, hogy a politikai válság az alkotmánybíróság döntésével véget ért, s elégtétellel nyugtáztam, hogy az Európai Bizottság és a román kormány kapcsolatai, másfelől pedig az Európai Parlament és a román parlament kapcsolatai visszatértek a normális kerékvágásba" - mondta a kormányfő.

Ugyanakkor arra is felhívta Barroso figyelmét, hogy nem hagyható figyelmen kívül az a politikai jelzés, amelyet az államfő leváltásáról tartott népszavazáson résztvevőinek többsége adott, még akkor sem, ha az alkotmánybíróság megállapította, hogy a részvétel nem érte el az érvényességi küszöböt. Ponta kifejtette: Barroso hangvételéből arra a következtetésre jutott, hogy sikerült túllépni a kormánya és az Európai Bizottság közti szemrehányások és félreértések többségén.ponta-barroso

Ponta „meggyőződéses Európa-párti"

Arra a kérdésre, támogatná-e az Európai Egyesült Államok megalakítását, Ponta azt válaszolta: meggyőződéses Európa-párti, híve a nagyobb integrációnak, de nem tudja elfogadni a kétsebességes Európát és azt, hogy Románia ne aktív tárgyalópartnerként, hanem külső szemlélőként vegyen részt az integrációs folyamatokban.

Egy másik kérdésre válaszolva Ponta kitérően kommentálta Traian Basescu államfő múlt heti, brüsszeli kijelentését, miszerint Románia támogatja a tervezett európai bankuniót. Szerinte Romániát csak a parlament vagy a kormány kötelezheti el ezen a téren. Hozzátette: Bukarest hivatalos álláspontját a jegybankkal folytatott konzultáció nyomán alakítják majd ki.

Nem javult az uniós alapok lehívása

Ponta megemlítette: az EB elnöke aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Románia továbbra is rosszul áll az uniós források lehívása terén, sőt, a korábbi rendellenességek miatt, az EB csökkenteni kényszerül több romániai operatív program költségvetését.

A kormányfő ennek kapcsán bejelentette, azt tervezi, hogy a decemberi választások után alakítandó új kormányában - lengyel mintára - létrehoz egy külön miniszteri posztot az európai pénzforrások menedzsmentjére. Tervei szerint az új tisztségviselő hatáskörébe utalják majd valamennyi operatív program irányítását, amelyekre jelenleg minden tárcánál létezik egy-egy külön főosztály.

Victor Ponta Elio Di Rupo belga miniszterelnökkel is találkozott, aki beszámolója szerint cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint Belgium is ellenezné Románia schengeni csatlakozását. Ponta kiemelte: számára bebizonyosodott, hogy egyetlen balközép kormány sem akadályozza Románia belépését a határellenőrzés nélküli övezetbe, Di Rupo pedig állítólag támogatást ígért az eseteleges holland és német ellenkezés leszerelésére.

Kimaradt?