Az alkotmányról is szavazunk az EP-választásokon

A májusi európai parlamenti (EP-) választásokkal egy időben szervezné meg a kormányzó Szociál-Lliberális Szövetség (USL) az alkotmánymódosításról szóló népszavazást – erősítették meg hétfői sajtótájékoztatójukon a korábbi sajtóhíreket USL vezetői.

Az EP-választásokat május végén tartják. Ekkor még hatályban lesz a korábbi referendumtörvény, amely 50 százalékban állapítja meg a népszavazások érvényességi küszöbét. Annak érdekében, hogy a választói részvétel meghaladja ezt a küszöböt, a referendum két napig – szombaton és vasárnap – tart majd – közölte az USL liberális társelnöke, Crin Antonescu.

A kormányzó pártszövetség hétfői vezetőségi ülésén döntés született arról is, hogy az elnökválasztást már november elején, a jelenlegi államfő mandátumának lejárta előtt 45 nappal szervezik meg. Ezt azzal indokolták az USL politikusai, hogy így zökkenőmentesen zajlik meg a mandátumátadás az elnöki hivatalban.

A pártszövetség vezetői azt is eldöntötték, hogy 300-ra csökkentik a képviselőház mandátumainak számát. Emellett módosul a választási törvény is: az alsóház esetében visszaállítják a pártlistás szavazást a jelenlegi egyéni választókerületes voksolás helyett.

Megelőznék az ellenzék bojkottját

Mint ismert, az USL tavaly azért függesztette fel az alkotmánymódosítás folyamatát, mert az új népszavazási törvényben leszállított harminc százalékos érvényességi küszöbbel akarta megrendezni az új alaptörvényt szentesítő referendumot.

A kormányszövetség elővigyázatosságból szállította le a népszavazások érvényességi küszöbét, hogy az ellenzék ne tudja a referendum bojkottjával megakadályozni az alkotmánymódosítást. 2012-ben ugyanis az USL által felfüggesztett Traian Băsescu államfőnek úgy sikerült megőriznie tisztségét, hogy hívei nem járultak az urnákhoz a leváltásáról rendezett referendumon, így a részvétel nem haladta meg az ötven százalékos érvényességi küszöböt.

Az USL számára fontos, hogy a következő államfőt már a módosított alkotmány alapján válasszák meg. Az alkotmánybíróság döntése értelmében azonban az új népszavazási törvény a hivatalos közlönyben való megjelenése után egy évvel lép hatályba, tehát leghamarabb 2014. december 15-én lehet majd olyan népszavazást rendezni, amelynek érvényességéhez elegendő lesz a névjegyzékben szereplő választók 30 százaléka plusz egy fő.

A referendumnak egy másik választási procedúrával való összekötése szintén azt a célt szolgálja, hogy az ellenzék ne bíztathassa távolmaradásra híveit. 2003-ban ugyancsak két napig tartott a legutóbbi alkotmánymódosító népszavazás Romániában, akkor azonban nem volt ellenzéki bojkott: az ország az európai uniós csatlakozáshoz igazította alaptörvényét.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?