Újranősült szombaton Tőkés László

Újranősült szombaton Tőkés László – értesült lapunk a volt püspökhöz közel álló forrásokból. Úgy tudjuk, hogy az európai parlamenti képviselő egyházi esküvőjét Magyarországon, a Monor melletti Gombán tartották. Új felesége, Lévay Tünde a község iskolájában zenetanárnő.

Tőkés László kabinetfőnöke, Szilágyi Zsolt megkeresésünkre nem kívánt részletekkel szolgálni az esküvőről. "Úgy tudom, hamarosan közlemény is lesz erről" – hárította el kérdésünket.

A barcasági születésű Lévay Tündének is ez a második házassága. Volt férjével, Kristály Lehel újságíróval két gyermekük van, értesüléseink szerint idén decemberben váltak el. Tőkés László és előző felesége, Joó Edit huszonöt évig tartó házassága 2012. szeptember 27-én bomlott fel jogerősen. A válást a férj hibájából mondták ki. Tőkés jelenleg vagyonmegosztási perben áll a volt feleségével.

A magyarországi esküvőt teljes diszkrécióval, szűk körben tartották meg. Értesüléseink szerint Tőkés László három testvére ott volt az eseményen. Ács Miklós gombai református lelkész a maszol.ro kérdésére nem kívánt részletekkel szolgálni. Úgy fogalmazott: nem kommentálja az eseményt.

FRISSÍTÉS: Tőkés László irodahálózatának munkatársai hétfőn rövid közleményben gratultáltak az EP-képviselőnek: "Tőkés László erdélyi európai parlamenti képviselő és Lévay Tünde zenetanárnő 2013. december 28-án, szombaton megtartott házasságkötése alkalmából sok boldogságot, Istentől megáldott közös életet és családi békét kívánunk".

  

 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?