Akik már Brüsszel felé kacsintgatnak az RMDSZ-ben

A jövő évi európai parlamenti képviselőjelölés feltételeinek és határidejének múlt hét végi rögzítésével egy fajta belső választási kampány kezdődött az RMDSZ-ben a tulipános EP-lista befutó helyeiért. Információnk szerint eddig Winkler Gyula, Sógor Csaba, Vincze Loránt került fel a jelöltaspiránsok névsorába, és folyosói pletykák szintjén felmerült Eckstein-Kovács Péter, Borboly Csaba és Korodi Attila neve is. Matematikailag a jelöltlista első három helyezettje is kijuthat Brüsszelbe, ám az RMDSZ számításai szerint csak az első két hely lehetne majd befutó a választásokon.

Winkler és Sógor hosszabbítana

Az RMDSZ két jelenlegi EP-képviselője, Winkler Gyula és Sógor Csaba indulási szándékát Kelemen Hunor szövetségi elnök a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának pénteki ülésén is közölte a megyei szervezetek vezetőivel. „Én már korábban jeleztem a szövetségi elnök úrnak, hogy ha a feltételeknek megfelelek, és az eddigi munkámat pozitívan értékelik, akkor indulnék egy újabb mandátumért” – mondta hétfőn a maszol.ro-nak Winkler Gyula.

Indulási szándékát Sógor Csaba is megerősítette hétfőn lapunknak. „Megpályáznék egy újabb mandátumot. Egyrészt felkértek rá, másrészt tizenhárom év tapasztalatom van a politika területén, amelynek egy részét Brüsszelben töltöttem” – jelentette ki az EP-képviselő.

Maros megye Vinczét támogatná

Brüsszeli terveit Vincze Loránt is megerősítette lapunknak, annál is inkább, mert az RMDSZ külügyi titkára jelölésének támogatására éppen hétfőn tett javaslatot a Maros megyei RMDSZ-szervezet Területi Állandó Tanácsa. A végső döntést a december 12-én ülésező Megyei Küldöttek Tanácsa hozza meg.

A Maros megyei szervezet vezetőségének támogatását Vincze Loránt lapunk megkeresésére megtisztelőnek nevezte. „Azt gondolom, hogy a jelölteknek széles támogatást kell élvezniük, amelynek megteremtése egy erős szervezet ajánlásával kezdődhet. Miután az elmúlt években több projekt fűzött Marosvásárhelyhez és Maros megyéhez ez a jelölés még szorosan köt a szülővárosomhoz, azt is mondhatnám, hogy hazatértem” – fogalmazott a politikus, akit a nyáron az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) alelnökévé választottak.

Vincze Loránt indulásával egyébként érdekes helyzet áll elő azáltal, hogy a külügyi titkár Winkler Gyula asszisztenseként kezdte brüsszeli pályafutását, és jelenleg is az EP-képviselő közvetlen munkatársa. Mindketten azonban azt nyilatkozták lapunknak, hogy ez nem okoz feszültséget közöttük. „Mi ezt egymás között átbeszéltük” – mondta Vincze.

Borboly és Korodi cáfol

Eckstein-Kovács Péter, Borboly Csaba és Korodi Attila nem erősítették meg a folyosói pletykákat, utóbbi két politikus egyenesen cáfolta lapunknak, hogy brüsszeli mandátumra pályázna. Megkeresésünkre az RMDSZ volt szenátora csak annyit mondott: nem kíván nyilatkozni ebben az ügyben.

Borboly Csaba az indulásáról terjedő információkra úgy reagált: megtisztelőnek tartja, hogy egyesek méltónak tartják az európai parlamenti munkára. „Ám én már a nyáron jeleztem a szövetségi elnöknek, hogy 2016-ban ismét megpályáznám a megyei tanácselnöki széket” – jelentette ki a Hargita megyei önkormányzat vezetője.

 „Valóban voltak korábban ilyen rebesgetések, amikor a strasbourgi munkát elkezdtem kommunikálni. Ám eszem ágában sincs európai parlamenti mandátumot megpályázni” – nyilatkozta lapunknak Korodi Attila. A parlamenti képviselő arra utalt, hogy a nyáron átvette Frunda György helyét az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének romániai küldöttségében.

A jelöltállítási szabályzat szerint csakis az RMDSZ valamely területi szervezete, platformja, társult szervezete, nőszervezete, vagy a  szövetséges ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) ajánlásával lehet pályázni a képviselőjelöltségre. A pályázatokat a jelölteknek február 15-ig kell benyújtaniuk. A jelölteket a Szövetségi Állandó Tanács hallgatja meg 2014. március elsején. A SZÁT rangsorol és dönt, majd a teljes listát megerősítés végett a Szövetségi Képviselők Tanácsa elé terjeszti. Kovács Péter RMDSZ-főtitkár a maszol.ro-nak elmondta, a szabályzat alig tér el a 2009-ban alkalmazott jelölési eljárásról. „Minden egyes pályázó azonos eséllyel indul, ha teljesíti a feltételeket” – mondta a politikus.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?