DNA

Bíróság elé állították Borboly Csaba tanácselnököt

Bíróság elé állították az ügyészek Hargita Megye Tanácsának elnökét és alelnökét, Borboly Csabát és Sófalvi Lászlót, illetve további 11 személyt, többségüket hivatali visszaéléssel vádolják.

A korrupcióellenes vádhatóság (DNA) hétfői közleménye szerint Borboly Csaba indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket egy olyan cégnek (a Stravia Group Kft.-nek), amely Pálffy Domokos megyei önkormányzati képviselő tényleges irányítása alatt működött. Ezzel állítólag a tanácselnök és bűntársai 1,1 millió eurós kárt okoztak az államnak.

A kifizetés annak ellenére történt meg a DNA szerint, hogy a Stravia Group nagyobb árat kért a munkálatokért, mint a versenytárgyalásról kizárt többi cég, ráadásul a munkálatok során nem tartotta be a szerződésben foglalt műszaki paramétereket.

Az ügyészség elrendelte a 13 vádlott vagyonának zárolását. A Hargita megyei önkormányzati vezetők perét első fokon a Marosvásárhelyi Táblabíróság tárgyalja. 

Sergiu Bogdan, Borboly Csaba ügyvédje az MTI-nek megerősítette, hogy az ügyészség kevesebb visszaélést ró fel a megyei önkormányzati vezetőnek, mint a májusi őrizetbe vételekor, ugyanakkor a korábbi 1,8 millió lejről 4,8 millió lejre növelték az okozott kár összegét. "Ugyanaz az ügy, de másként számították ki a kárt" - magyarázta az ügyvéd. 

Mint ismert, Borboly Csabát május 13-án több feltételezett bűntársával együtt őrizetbe vette az ügyészség, mindannyiuk ellen bűnvádi eljárás indult. Másnap a gyanúsítottakat szabadlábra helyezték.  Borboly korábban többször is kijelentette, hogy igazságtalannak tartja az ellene zajló eljárást és reméli, hogy a bíróság is olyan döntést hoz, amely őt fogja igazolni.

A politikus szerint valószínűleg a rosszakarói szeretnék őt rács mögé juttatni. „Az 50 kilométeres útszakasz, amely megépült, most is jó és használható” – jelentette ki szabadlábra helyezése napján. Borboly egy időre tanácselnöki hatásköreit sem gyakorolhatta, időközben visszafoglalhatta tisztségét.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?