Újabb részleteket tudtunk meg Ráduly „szekusügyéről”

Ráduly Róbert mellett egy további személy ellen is bűnvádi feljelentést tett a rendőrségen a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) az az alkalmazottja, aki azt állítja, hogy Csíkszereda polgármestere megverte a városnapokon – tudta meg a maszol.ro kedden Sorin Colceriutól.

A csíkszeredai bírósági ügyészség főügyészét az ügy részleteiről faggattuk. Tájékoztatása szerint két személy ellen merült fel testi sértés elkövetésének gyanúja a sértett panasza nyomán. A főügyész azonban nem kívánta elárulni, hogy a SRI alkalmazottja Ráduly Róbert mellett kit jelentett még fel a rendőrségen.

Colceriu elmondta, az ügyészségi vizsgálódás jelenleg még a bűnvádi eljárást megelőző nyomozati szakaszban tart. Ennek lezártával dől el, hogy indítanak-e bűnvádi eljárást a polgármester ellen, vagy ejtik az ügyet. „Számolni kell azzal a lehetőséggel is, hogy a sértett fél kiegyezik Ráduly Róberttel és visszavonja a panaszát. Ebben az esetben az ügyet automatikusan lezárjuk” – magyarázta.

A főügyész nem kívánt részleteket elárulni arról, hogy eddig hány tanút hallgattak ki. Azt azonban elmondta, hogy a SRI alkalmazottja az előzetes orvosi jelentések szerint 7-8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Ha ezt a hivatalos törvényszéki orvostani jelentés is megerősíti, illetve bebizonyosodik, hogy a sérülések ütlegelésből származnak, akkor bűnvádi eljárás indulhat a polgármester ellen könnyű testi sértés gyanújával.

Két héttel ezelőtti kihallgatásakor Ráduly Róbert azt mondta: üldözőbe vette a SRI alkalmazottját, és a férfi menekülés közben leesett, így szerezte sérüléseit. A főügyész szerint elsősorban a törvényszéki orvosszakértő dolga annak megállapítása, hogy a sérülések ütlegeséből vagy esésből származnak. Az ügyészek figyelembe veszik a tanúk vallomását is, illetve elemzik a Ráduly és a SRI-s közötti incidens helyszínének közelében elhelyezett térfigyelő kamerák felvételeit is – tette hozzá.

Sorin Colceriu nem tudott arra a kérdésünkre válaszolni, hogy mikor ér véget az ügyészségi vizsgálat nyomozati szakasza. „A nyomozás nehézkesen halad” – jelentette ki, ám ennek okait szintén nem kívánta részletezni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?