Kulcsár szerint Toró árt a nemzeti ügynek

A Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki vezetői bírálják az EMNP-t, amiért más politikai szervezetekkel való előzetes egyeztetés nélkül bejelentették, hogy július 20-án, több erdélyi városban tüntetést szerveznek a kormány régiósítási elképzelései ellen.

Kulcsár Terza József, a polgári párt háromszéki elnöke sajtótájékoztatón kifejtette: Toró T. Tibor néppárti elnök árt a nemzeti ügynek azzal, hogy önfejűen, előzetes egyeztetés nélkül a sajtóban bejelentette a demonstrációt. Elítéli az EMNP hozzáállását, mert szerinte kész tények elé állították a többi magyar politikai szervezetet, és ha valaki nem vesz részt a tüntetésen, várhatóan azt mondják majd róla, hogy nem jó magyar.

A politikus leszögezte: magánemberként részt vesz a július 20-i tüntetésen, azonban pártja nem mozgósít.  A kormány régióátszervezési elképzelései ellen közösen kell fellépni, ehhez pedig arra van szükség, hogy minden politikai szervezet országos vezetője előzetesen egyeztessen, és közösen bonyolítsák le az utcai megmozdulásokat a szervezéstől a kivitelezésig – jelentette ki.

Az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének vezetősége is a közös fellépést hiányolja. Tamás Sándor háromszéki pártelnök a szekelyhon.ro-nak kifejtette: érthetetlen, hogy míg az erdélyi magyar politikai alakulatok és civil szervezetek a közös fellépésben gondolkodnak, addig az EMNP különutasként hirdet tüntetést. Tamás Sándor azt sem tartja megfelelőnek, hogy nyáron, több településen szétszórva szervezzenek tüntetéseket a régióátszervezés ellen.

Az RMDSZ háromszéki elnöke szerint az EMNP-nek is csatlakoznia kellene a Székely Nemzeti Tanács, az MPP és az RMDSZ által már felállított struktúrához, amelynek célja, hogy ősszel, egy helyszínen, egységes tüntetésre kerüljön sor.  Rámutatott: Székelyföldön az RMDSZ-nek 129 polgármestere, két megyei önkormányzati vezetője van, miközben az MPP-nek öt, az EMNP-nek két polgármestere van. „Világos tehát, hogy az RMDSZ tud hatásosan mozgósítani” – jelentette ki. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?