Elemzők: nulla az esélye idén a referendumnak

Nullához tart a maszol.ro által kérdezett elemzők szerint az esélye annak, hogy idén referendumot írjanak ki a román alkotmány módosításáról. Ennek oka, hogy az alkotmánybíróság határozata értelmében ebben az évben még kötelező módon ötven százalékos a népszavazás érvényességi küszöbe.

„Még hogy presztízsveszteség?”

Kiss Tamás szerint „gyakorlatilag zéró az esélye” annak, hogy meghaladná a részvétel az ötven százalékot, ha idén ősszel a Szociál-Liberális Szövetség (USL) eredeti terveinek megfelelően referendumot írnának ki az alkotmány módosításáról, még akkor is, ha a népszavazást kétnaposra tervezik, ahogy 2003-as alaptörvény elfogadtatásakor történt. Ezért szerinte az USL idén nem is fogja erőltetni a népszavazást.

A szociológus emlékeztetett arra, hogy az államfő felfüggesztéséről szóló referendumnak óriási felhajtó ereje volt, mégsem sikerült elérni az érvényességi küszöböt. Kiss úgy véli, a Szociáldemokrata Pártot (PSD) nem is zavarja különösebben, hogy idén nem módosítják az alkotmányt. Nagy az esélye ugyanis annak, hogy Victor Pontáék jövőre már önálló államfőjelöltben gondolkodnak, nem pedig a liberális Crin Antonescu elnökké választásának támogatásában.

„Ezért szerintem a PSD-nek az az érdeke, hogy ha lenne is referendum, akkor az alkotmánymódosítás bukjon meg. Az államfői posztot ugyanis olyan formában szeretnék megszerezni, hogy ne gyöngüljenek az elnök hatáskörei, az alkotmánymódosítás révén pedig jóval kisebb lenne az államfő hatalma” – magyarázta.

Arra a kérdésünkre, nem jelent-e presztízsveszteséget a kormánypártoknak és a régiósítás levezénylésével megbízott Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettesnek az, ha az idénre tervezett közigazgatási és alkotmányreform megbukik, a szociológus kérdéssel válaszolt: „Presztízsveszteség? Kivel szemben? A Fidesz is több presztízsveszteséggel járó szituációba került, ettől függetlenül magabiztosan vezet a közvélemény-kutatásokban. Nincs életképes jobboldal, így gyakorlatilag az USL különösebb veszteség nélkül bármit megtehet” – jelentette ki.

„Az RMDSZ ebből nyer”

Székely István politológus szerint az USL egészen biztos, hogy nem fogja erőltetni idén az alkotmánymódosításról szóló referendumot. Mint mondta, már az államfő leváltásáról szóló tavalyi népszavazáson világossá vált, hogy a részvételi arányt a választói névjegyzékben szereplők számából kiindulva számítják ki. „Át lehet nézni ezt a névjegyzéket, ki lehet törülni az elhunytakat, de ez csak néhány tízezer személyt jelent. Semmilyen jogalapja nincs a külföldön élők törlésére a névjegyzékből, a külföldön élő román állampolgárok pedig rendszerint igen kis arányban mennek el szavazni. Ráadásul az alkotmánymódosításnak távolról sincs akkora mobilizáló hatása, mint amilyen az államfő leváltásának volt” – magyarázta.

Székely szerint az RMDSZ nyer abból, hogy elhalasztják a közigazgatási reformot az alkotmánymódosítás kudarca miatt. „A mostani helyzetben az RMDSZ nem tudná elfogadtatni azt, hogy a két és fél székely megye önálló közigazgatás régiót alkosson, és nem érdekelt egy olyan Székelyföldet lefedő közigazgatási szint megjelenésében, amelyben a magyarság csak 25-30 százalékban van jelen. Tehát az RMDSZ-nek jó, ha jegelik ezt a dolgot” – magyarázta.

A politológus szerint a kormánypártok részéről sincs már jelentős indok az alkotmánymódosítás mellett, ha pedig nincs alkotmánymódosítás, nem lesz régiós átalakítás sem.

„Amatőrök a parlamentben”

Boda József úgy véli: az államfő által beharangozott referendumot az egykamarás parlamentről egészen biztosan nem tartják meg, az alkotmányról szóló népszavazás megszervezésének pedig „nullához tart az esélye”. Az elemző szerint az USL már csak azért sem erőlteti a referendumot, mert most belső harcok mardossák, a Konzervatív Párt és a Nemzeti Liberális Párt viszonya megromlott.

Arra a kérdésünkre, ki nyer és ki veszít abból, ha idén nem valósul meg a közigazgatási reform és az alkotmánymódosítás, a politikai elemző kijelentette: „Ez nem nulla összegű játszma. Veszíteni az USL mindkét nagy pártja veszít, nyerni az RMDSZ-es kívül senki nem nyer”.

Boda szerint egyébként nem volt meglepetés az alkotmánybíróságnak az a döntése, hogy a referendum érvényességi küszöbének csökkentése egy évig nem alkalmazható. „Mindenki tud a Velencei Bizottságnak arról az ajánlásáról, hogy a játékszabályokat menet közben nem szabad megváltoztatni. Ez számomra azt bizonyítja, hogy amatőrök ülnek az alkotmánymódosító parlamenti bizottságban” – fogalmazott a maszol.ro-nak az elemző.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?