Izrael bukaresti nagykövetét aggasztja, hogy egy szélsőséges párt is bejutott a parlamentbe

 

„Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy egy szélsőséges pártnak, amelynek tagjai egy része holokauszttagadó, sikerült bejutnia a parlamentbe” – kommentálta a romániai parlamenti választások eredményét csütörtök este David Saranga, Izrael bukaresti nagykövete, reményét fejezve ki ugyanakkor, hogy a hanuka alkalmából meggyújtott első gyertya elűzi az emberek közötti gyűlöletet, és reményt és békét hoz.

A nagykövet hangsúlyozta, idén az első gyertya meggyújtásának ceremóniája szűk körben történik a koronavírus-járvány miatt, közel ahhoz a történelmi helyhez – a fővárosi Egyetem (Universităţii) tér –, ahol „a románok 31 évvel ezelőtt az országot elnyelő sötétség elűzése ellen harcoltak”.

„Azért vagyunk ma este együtt itt, hogy a sötétséget elűzzük. Tulajdonképpen ez a jelentése a hanukának, a zsidó nép eme ünnepének. Emkékeztet minket a jeruzsálemi templom újbóli felszentelésére, 2000 évvel ezelőtt” – mondta. Saranga beszélt a romániai rendszerváltás közelgő 31. évfordulójáról és a múlt vasárnapi parlamenti választásokról is.

„A szabadságért és a demokráciáért életüket adták egyesek. Néhány nappal ezelőtt voltak a parlamenti választások Romániában. Szeretnék gratulálni a román hatóságoknak, hogy a világjárvány közepette is biztosították a demokratikus választásokat. A választások eredménye azonban aggodalomra ad okot. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy egy szélsőséges pártnak, amelynek tagjai egy része holokauszttagadó, sikerült bejutnia a parlamentbe. Számunkra, a zsidó nép számára a tolerancia jelenti a legfontosabb értéket. A zsidók történelme tele volt üldözésekkel, szenvedésekkel és tragédiákkal. Emiatt figyelemmel fogjuk kísérni ezen alakulat politikai és társadalmi fejlődését. Ugyanezt várjuk a román társadalomtól is” – hangsúlyozta David Saranga.

הדלקת נר ראשון של חנוכה ברחבת התיאטרון הלאומי הרומני. באנו חושך לגרש: בנוכחות ראש ממשלת רומניה, נשיא הסנאט, ראש עיריית...

Közzétette: David Saranga – 2020. december 10., csütörtök

A párt, amelyre utalt a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), amely a voksok közel kilenc százalékát szerezte meg. A nagykövet hozzátette, nagyon jól ismeri a román hatóságok által az antiszemitizmus, xenofóbia és intolerancia felszámolása érdekében tett folyamatos erőfeszítéseket, és bizakodását fejezte ki, hogy a hatóságok fel fognak lépni az esetleges szélsőséges megnyilvánulások ellen.

Kapcsolódók

Kimaradt?