Nem minősül diszkriminatívnak Tamás Sándor kijelentése

Nem nyilatkozott kirekesztően a románsággal szemben Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke – állapította meg a Diszkriminációellenes Tanács, elutasítva Ioan Lăcătușu vádját.

Az eset előzménye, hogy januárban a Ioan Lăcătuşu által vezetett Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Fóruma panaszt tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál. Azt kifogásolták, hogy Tamás Sándor tanácselnök egy sajtónyilatkozatában különbséget tett a megyében régóta honos románok, valamint az egykori Securitate által betelepített román ajkú lakók közt.

A nyilatkozat így szólt: „Megyénkben sohasem volt problémánk azokkal a románokkal, akik évszázadok óta itt élnek Székelyföldön. Azokkal van gondunk, akiket az egykori Securitate idetelepített a megyébe, hogy megosszanak, és etnikai feszültséget szítsanak.”

A Diszkriminációellenes Tanács úgy határozott, Tamás Sándor kijelentése nem volt kirekesztő a románsággal szemben. Az üggyel kapcsolatban a Kovászna megyei tanács elnöke kifejtette: „A kijelentés, amely Ioan Lăcătuşunál kiütötte a biztosítékot éppen a nemzeti szimbólumhasználat körüli cirkusz elején hangzott el.

Meggyőződésem, hogy Kovászna megyében sok olyan román ember él, aki számára tiszta: ami a székelyeknek jó, azzal nem ártunk a román közösségnek sem, hiszen ugyanazokon az utakon járunk, ugyanazon üzletekben vásárolunk, ugyanazt a levegőt szívjuk. Amikor azt mondtam, hogy Kovászna megyében vannak olyan román ajkú emberek, akiket az elnyomó karhatalom telepített ide, akkor azokra a szélsőséges személyekre gondoltam, akik nap mint nap feljelentések megírásával foglalkoznak, árgus szemekkel keresik azokat a törvény által megteremtett kiskapukat, amelyektől szimbólumaink használatának betiltását remélik.

Én úgy látom a dolgokat, hogy azok, akik ténylegesen tesznek a magyar, vagy éppen a román közösségért, ezáltal közvetve a megye szellemi és gazdasági fejlődéséért, hasznos emberek. Akik az energiájukat a két közösség egymás mellett élésének megnehezítésére fecsérelik, akik annak idején a Securitaténak körmöltek jelentéseket, azok mindannyiunk ellenében áskálódnak. A feljelentést olvasva felmerült bennem a kérdés, hogy Ioan Lăcătuşu melyik kategóriába sorolná magát? Nem az én tisztem, hogy az ilyesmit eldöntsem, mindenesetre örvendetesnek tartom, hogy a diszkriminációellenes tanács nem adott helyet a mondvacsinált vádaknak” - nyilatkozta Tamás Sándor. 

Kimaradt?