Benyújtotta alkotmánymódosító javaslatait az RMDSZ

Az RMDSZ frakciói kedden benyújtották alkotmánymódosító javaslataikat a parlamenti alkotmánymódosító bizottsághoz – tájékoztatott szerdán a szövetség sajtóirodája.

Máté András Levente képviselőházi frakcióvezető, a parlamenti testület tagja elmondta, az RMDSZ javaslatai között szerepel a nemzetállam fogalmának a törlése és a nemzeti kisebbségek államalkotó tényezőkként történő elismerése. Javasolják ugyanakkor a regionális nyelv használatát azokban a régiókban, ahol egy nemzeti kisebbség jelentős arányban él; a kisebbségek arányos jelenlétét az állami intézményekben; a helyi autonómia intézményesítését a helyi önkormányzatok által; a sajátos hagyományokkal rendelkező régiók különleges jogállásának sarkalatos törvénnyel való elismerését.

„Továbbá a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája és a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló keretegyezmény előírásait alkotmányos rangra szeretnénk emelni, ezért javasoltuk a kötelező konzultációt a kisebbségeket érintő kérdésekben” – tájékoztatott Máté András.

A politikus az állam működésére vonatkozó RMDSZ-javaslatokról szólva kiemelte: azt szeretnék, ha a parlament kétkamarás maradna, a szenátus pedig a régiók képviseletét lássa el jól elkülönített kompetenciákkal. További javaslat, hogy az államelnököt a parlament válassza meg kétharmados többséggel.

Szabályzatellenes a határidőmódosítás

Máté András a maszol.ro-nak megerősítette, hogy a bizottság vezetősége május 27-ig hosszabbította meg az alkotmánymódosító javaslatok benyújtási határidejét. Ekkor jut el a testülethez az alkotmánymódosítás civil-szakmai vitájával megbízott alkotmányozó fórum javaslattervezete is.

A frakcióvezető szabályzatellenesnek nevezte a határidő meghosszabbítását. Emlékeztetett arra, hogy a határidőt korábban a parlament együttes házbizottsága május 15-ében szabta meg. „Az új határidőről szintén a házbizottságnak kellett volna döntenie” – magyarázta a politikus.

Máté ugyanakkor gyanúsnak nevezte a határidőmódosítást. "Arra hivatkoztak, hogy a Cristian Pirvulescu politológus vezette alkotmányozó fórum még nem végzett a munkájával, de szerintem valami más lehet a dologban" -- jelentette ki, ám nem részletezte, mire gondolt.

Kapcsolódók

Kimaradt?