FRISSÍTVE - Johannis nem váltja le a legfőbb ügyészt, és elutasítja a két miniszterjelöltet

FRISSÍTVE - Nem fogja leváltani tisztségéből Augustin Lazăr legfőbb ügyészt, és Viorica Dăncilă kormányfő miniszterjelöltjeinek kinevezését is elutasítja – jelentette be pénteken Klaus Johannis államfő.

„Más dolga nem lévén, az igazságügyi miniszter ismét elküldte nekem a leváltásra vonatkozó dokumentumokat. (...) Nem fogom leváltani Augustin Lazăr legfőbb ügyészt. Nagyon jól ellátja a feladatait. Elégedett vagyok vele” – mondta a Cotroceni-palotában Johannis. Azt is hozzátette: a Lazăr leváltására vonatkozó kérvény nem tartja tiszteletben a hatályos törvényeket.

Lazăr leváltását még októberben kezdeményezte az igazságügyi miniszter, a vádhatóság vezetője azonban bíróság elé vitte az ügyet, Johannis pedig már akkor jelezte, hogy döntésével megvárja a bíróság határozatát. Mostani, újságírói kérdésre adott válasza sem tekinthető még hivatalos elutasításnak.

Mint ismert, Tudorel Toader tárcavezető októberben húszpontos „bűnlajstromot” olvasott Lazăr fejére, miként tette azt korábban Laura Codruța Kövesi volt korrupcióellenes (DNA) főügyész esetében is, akinek a leváltását az alkotmánybíróság támogatását megszerezve sikerült elérnie Klaus Johannis államfőnél. A miniszter egyebek mellett kifogásolta, hogy Lazăr titkos együttműködési megállapodást kötött a hírszerző szolgálattal: a tárcavezető szerint a legfőbb ügyész ezzel a „törvénytelen”, a közvélemény elől eltitkolt lépéssel egy „párhuzamos igazságszolgáltatás” előtt nyitott utat.

Közölte azt is: vissza fogja utasítani Lia Olguţa Vasilescu jelölését a regionális fejlesztési, illetve Mircea Drăghici jelölését a szállításügyi tárca élére. Az államfő a jövő hét közepére ígérte a kormányátalakítással kapcsolatos, indoklással ellátott hivatalos válaszát, amelynek „haladéktalan” közzétételére december 20-án kötelezte az alkotmánybíróság. 

A kormány átalakítása körüli politikai csata még novemberben kezdődött. Akkor a Szociáldemokrata Párt (PSD) nyolc minisztere lecseréléséről döntött, de két miniszterjelöltjét Johannis elutasította, majd amikor a kormányfő helyettük két újabb jelölttel állt elő, az elnök azt mondta: nem hajlandó egy héten belül két kormányátalakításhoz hozzájárulni, a PSD túl sűrűn váltogatja minisztereit.

A jogvitában még az sem egyértelmű, hogy Johannis a kormányfő eredeti miniszterjelöltjeinek, vagy a miniszteri posztokra később javasolt tisztségviselőknek az elutasításáról akar-e hivatalos indoklást kiadni. Elemzők szerint az elnök ezzel az üggyel is azt akarja bizonyítani, hogy jelenleg ő az egyedüli olyan politikai tényező az országban, amely szembe tud szállni a kormánytöbbség akaratával.

Florin Iordache, a képviselőház szociáldemokrata alelnöke szerint Johannis a PSD-vel szemben pozícionálva magát próbál újabb mandátumot szerezni és „törvénysértéseivel” felfüggesztését próbálja kiprovokálni, hogy áldozatként növelje népszerűségét. A nagyobbik kormánypárt megvárja a miniszterjelöltek elutasításának hivatalos indoklását, és annak ismeretében dönt további lépéseiről – mondta a szociáldemokrata politikus.

(Címlapfotó forrása: presidency.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?