Kelemen Hunor: „atipikus időszakban” kell betöltenie Romániának a soros elnökséget

Az RMDSZ elnöke szerint jobb lett volna, ha Románia a 2019 májusában esedékes európai parlamenti választások után tölti be az EU Tanácsának soros elnökségét.

Azt kérdezték szerdán az újságírók Kelemen Hunortól, hogy szerinte felkészült-e az ország az EU-elnökség átvételére. A szövetségi elnök rámutatott, „atipikus időszakban” kell betöltenie az országnak a soros elnökséget, hiszen a jövő év első felében választási kampány, EP-választások lesznek, illetve véglegesül a brexit. Úgy véli, politikai szempontból „nagyobb mozgástere” lett volna az országnak, ha nem januártól júniusig, hanem júliustól decemberig tölti be az elnöki tisztséget, ahogyan az az eredeti ütemezésben szerepelt, amely Nagy-Britannia kilépése miatt módosult.

„Atipikus időszakról lévén szó, nem hinném, hogy nagy hibákat követne majd el Románia, de azért természetesen vannak fenntartásaim. Meglátjuk, ki megy el és ki érkezik a kormányátalakítás nyomán, mert itt egy nagyon komoly ügyről van szó” – nyomatékosított.

Kelemen hozzátette, a kormány és az államelnök közötti harc nem szolgálja ennek az ügynek a javát, mint ahogyan az európai ügyekért felelős volt miniszter, Victor Negrescu lemondása sem. „Nem tartok attól, hogy elhibázzuk ezt az elnökséget, de lehetett volna jobb is” – mondta még a szövetségi elnök.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?