Újabb bőröndnyi váddal támadta Liviu Dragnea az államfőt

A múlt heti sajtótájékoztatójához hasonlóan ismét egy „Klaus Johannist terhelő adatokat” tartalmazó bőrönddel jelent meg hétfőn Liviu Dragnea az újságírók előtt. A szociáldemokrata pártelnök többek között azzal vádolta az államfőt, hogy hiányos a vagyonnyilatkozata.

Liviu Dragnea bemutatott egy videoklipet, amely a Rise Projectnek a Klaus Johannis vagyoni helyzetéről közölt korábbi információit foglalja össze. Ez éppen az a tényfeltáró portál, amely egy „Teleorman megyében talált” bőröndben lévő adatok alapján egy héttel ezelőtt bebizonyította: a PSD elnöke és a TelDrum cég között szoros kapcsolat van.

 
 

Liviu Dragnea emlékeztetett arra, hogy Klaus Johannis ellen több bűnvádi eljárás indult, mégsem mondott le tisztségéről. Gyanúsnak nevezte, hogy az államfő kétes ügyleteiről szóló hírek „korán elhalnak”. Ezért gondolta úgy – tette hozzá –, hogy felmelegíti ezeket az információkat.

A PSD elnöke kijelentette Klaus Johannisról, hogy a „párhuzamos állam” juttatta őt tisztségbe, és volt olyan ügyész, aki klánfőnökként írta le, amikor még Nagyszeben polgármestere volt. „Összesen 17 bűnvádi eljárás indult ellene. Élvezettel beszél a politikába beágyazódott bűnözőkről, de ő maga az állam élére került” – jelentette ki Dragnea a parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.

Kapcsolódók

Kimaradt?