FRISSÍTVE - Lemondott a román uniós elnökség előkészítéséért felelős miniszter

Benyújtotta lemondását Victor Negrescu európai ügyekért felelős, a küszöbön álló román uniós elnökség előkészítésével megbízott tárca nélküli miniszter – közölte szombaton az ellenzéki média kormányzati körökből származó értesülésekre hivatkozva. FRISSÍTÉS: Megszólalt a miniszter.

A hírt szombat délutánig sem Negrescu, sem a kormány nem erősítette meg. A bukaresti média úgy tudja, a pénteki kormányülés után Negrescu külön megbeszélésen vett részt a pénzügyminiszterrel és az európai alapokért felelős miniszterrel, és állítólag ezt követően nyújtotta be lemondását.

Eugen Teodorovici pénzügyminiszter a Digi24 hírtelevízióban „kellemetlen meglepetésnek, politikai éretlenségnek" minősítette Negrescu váratlan lemondását, azt állítva róla, hogy nem tud csapatban dolgozni. Rovana Plumb európai alapokért felelős miniszter elmondta: nincs tudomása róla, hogy Negrescunak az uniós elnökség előkészítésével kapcsolatos elégedetlenségei lettek volna vagy hogy – a régóta beharangozott kormányátalakításnál – a leváltandó miniszterek listáján szerepelne, így csak személyes okokra tud következtetni.

FRISSÍTÉS: "Fenntartom magamnak a jogot, hogy álláspontomat a kormánnyal és a Szociáldemokrata Párttal (PSD) közöljem - nyilatkozta szombaton az Agrpresnek Victor Negrescu.

Románia 2019 január elsején veszi át fél évre az Európai Tanács soros elnökségét. Az Európai Parlamentben várhatóan kedden voksolnak arról a határozattervezetről, amely a jogállamiság megsértésére hivatkozva javasolja Románia elmarasztalását. Várhatóan ugyancsak kedden teszi közzé az Európai Bizottság a román igazságszolgáltatás helyzetéről készült legújabb – az előjelek szerint szintén kritikus hangvételű – jelentését Romániáról az úgynevezett Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (CVM) keretében.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?