Dragnea elmondta, miért kellett távoznia két PSD-snek

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke szerint az országos végrehajtó bizottság tagjainak több mint kétharmada támogatta Adrian Ţuţuianu és Marian Neacşu kizárását a pártból. 

Dragnea a párt országos végrehajtó bizottságának hétfői ülése után úgy nyilatkozott: a testület utóbbi ülése után - amelyen a pártelnököt bíráló levél ellen szavaztak a tagok - az a döntés született, hogy ezentúl mindenki támogatni fogja tevékenységével a kormányt és a kormányprogramot.

"És ezt akkor éppen azok javasolták, akik aláírták azt a levelet, vagy egyetértettek vele. Akkor elfogadták a javaslatomat - mert sem akkor, sem most nem értettem egyet semmiféle válaszintézkedéssel -, hogy mindenki a párt céljaival foglalkozzon, vagyis a párt egységével, működőképességével, és mindenki támogassa a kormányt és a kormányprogramot. Sajnos utólag napvilágra kerültek bizonyos felvételek, amelyek az Adrian Ţuţuianu úr által vezetett gyűléseken készültek. Akkor én szilárdan elítéltem, hogy egy párt belső gyűlésein ilyen felvételek készüljenek, bármely pártról legyen is szó. De Ţuţuianu úr azokkal a kijelentéseivel magára haragította a párttagok zömét" - mondta Dragnea. 

A PSD elnöke Marian Neacşuval kapcsolatban azt mondta: azért döntöttek kizárása mellett, mert nem látta el megfelelően a rábízott főtitkári feladatokat. "Több parlamenti képviselő kolléga, valamint helyi szervezetek vezetői számoltak be arról, hogy az utóbbi héten felkérték őket, csatlakozzanak egy bizonyos projekthez, nem értették pontosan, milyen projekthez. És az utóbbi napokban több ellenzéki képviselő is állította, hogy Neacşu úr ellenzéki vezetőkkel tárgyal, és biztosította őket, hogy a PSD-ALDE elleni bizalmatlansági indítvány sikeréhez elegendő PSD-szavazat fog összegyűlni" - érvelt a pártelnök. 

Dragnea hozzátette: a kizárt párttagoknak joguk van fellebbezni a döntés ellen, de ő szeretné, ha a többi kollégája megértené, hogy nem tanácsos olyan témákkal életben tartani a közvitát, amelyeknek "nincs közük a kormányprogramhoz és a románok valós óhajaihoz".

Kapcsolódók

Kimaradt?