Az igazságügyi miniszter bejelentette, hogy leváltja a legfőbb ügyészt

Augustin Lazăr legfőbb ügyész felmentését kezdeményezi Tudorel Toader igazságügyi miniszter.

A tárcavezető szerdai sajtótájékoztatóján húszpontos "bűnlajstromot" olvasott Lazăr fejére, miként tette azt Laura Codruta Kövesi volt korrupcióellenes főügyész esetében is, akinek a leváltását az alkotmánybíróság támogatását megszerezve sikerült elérnie Klaus Johannis államfőnél.

A miniszter egyebek mellett nyilvános megszólalásait rótta fel a legfőbb ügyésznek, amelyekkel védelmébe vette Kövesit, bírálta a törvényhozást, és a kormányt az igazságügyi reformhoz tartozó törvényekért, továbbá titkos együttműködési megállapodást kötött a hírszerző szolgálattal.

Toader szerint Lazărt 2016 áprilisában egy hiányos pályázat alapján nevezték ki legfőbb ügyésznek, azóta pedig számos esetben túllépte hatáskörét, az ártatlanság vélelmét sértő módon "magas rangú vádlottakról" beszélt a nyilvánosság előtt, és nyilvánosan megkérdőjelezte a DNA-főügyész kiértékelésének és leváltásának jogalapját. Ugyanakkor eltérítette a legfőbb ügyészi tisztséget annak alkotmányos rendeltetésétől, a tarthatatlan helyzet pedig csak a felmentésével orvosolható.

Kövesi sorsára jut

Mint ismert, az ügyészségi vezetőket az államfő nevezi ki és váltja le az igazságügyi miniszter javaslata alapján. Miután azonban az alkotmánybíróság a DNA-főügyész leváltása ügyében az államfővel folytatott jogvitában a kormánynak adott igazat, a román sajtó szerint Johannis aligha tagadhatja meg Lazăr felmentését.

Az alkotmánybíróság megállapította: Johannis alkotmányos konfliktust idézett elő, amikor megtagadta a kormánykoalíció által visszaélésekkel vádolt DNA-főügyész elmozdítását, és arra kötelezte az elnököt, hogy adja ki a felmentéséről szóló rendeletet. A taláros testület arra az alkotmányos előírásra alapozta döntését, amely szerint az ügyészek az igazságügyi miniszter fennhatósága alatt fejtik ki tevékenységüket. A testület leszögezte: az elnöknek az ügyészségi vezetők felmentésénél nincs "önkényes" hatalma, nem mérlegelheti annak időszerűségét, csak szabályosságát.

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

Kimaradt?