Rendkívüli tisztújító kongresszust tart az MPP

November 24-én rendkívüli kongresszust tart a Magyar Polgári Párt. Az országos tanács gyergyószentmiklósi ülésének napirendjén a teljes körű tisztújítás is szerepel.

Ezt csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatón jelentette be Biró Zsolt, az MPP elnöke és Mezei János választmányi elnök.  „Tízéves a Magyar Polgári Párt, tíz év után lehet, hogy ráfér egy ráncfelvarrás, a választópolgároknak pedig egyértelműen üzenni kell, hogy az MPP olyan tényező az erdélyi magyar politikai palettán, amely komolyan veszi magát, hiszen csak így kérheti, hogy a választók is komolyan vegyék” – idézte Biró Zsoltot a Népújság.

Mezei János szerint a következő időben olyan vezetőkre van szükség, akiknek megvan a legitimitásuk, támogatottságuk és a munkakészségük, ami szükséges ahhoz, hogy egy ilyen nehéz időszakban feladatot és politikai vezetést vállaljanak, hiszen az erdélyi magyarság életében olyan dolgok történnek, amelyekre reagálni kell, nem lehet tovább folytatni a struccpolitikát. Egy „ráncfelvarrással‟ megerősödve szeretnénk elindulni, és a következő idők kihívásaival szembenézni – jelentette ki.

A rendkívüli kongresszus összehívásának előzménye, hogy az MPP országos választmányának szeptember végi ülésén elvi döntés született a párt elnöki tisztsége és Biró Zsolt parlamenti képviselői mandátumának a szétválasztásáról.

Kapcsolódók

Kimaradt?