Román fiatalokat győzött meg a MIÉRT, hogy álljanak a kisebbségi oktatás mellé

Román ifjúsági fórummal közösen tiltakozik a MIÉRT a kisebbségi oktatást érő támadás ellen, miután a Magyar Ifjúsági Értekezlet a Románia Ifjúsági Tanácsának (Consiliul Tineretului din România) tagja lett.

Balázs Botond, akit a CTR alelnökének választottak meg, kifejtette: „sokan felhívták az oktatási miniszter figyelmét arra vonatkozóan, hogy nem járható az az út, amelyen két hét alatt változnak a román nyelv és irodalom tanításának játékszabályai, úgy, hogy ők sincsenek felkészülve a döntés következményeire”.

Mint mondta: a szakképzett tanárok hiánya, különböző költségvetési tételek bővítése a veszély, amellyel jár az, hogy felkészületlen személy tanítja az elemis diákot. „Ha már a szakmaiságra fektetjük a hangsúlyt, szerintem ez a legrosszabb döntés, amit hozhatnak, hiszen Románia jelenleg nem rendelkezik olyan szakképzett román nyelv és irodalom oktatókkal, tanárokkal, akik elemis diákokat tudnak tanítani. Ellenben a tanítókkal, akik kimondottan erre szakosodtak és játékosan tanítják a gyereket” – fejtette ki Balázs Botond.

A MIÉRT, a MAKOSZ, az RMDSZ, az RMPSZ, és sok más szervezet véleményt nyilvánított ez ügyben, alelnökként viszont fontosnak tartja azt Balázs Botond, hogy a Román Ifjúsági Tanács kiáll az ügy mellett, és közösen kérik a minisztériumot és a kormányt: vonja vissza azt a cikkelyt, amely az elmúlt hetekben zűrt okozott.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?