Kelemen Hunor megbeszélést folytatott Liviu Dragnea PSD-elnökkel

Még nem tárgyalt a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőivel a parlamenti együttműködésről - nyilatkozta hétfőn Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. 

Az RMDSZ-elnök hétfőn megbeszélést folytatott Liviu Dragnea képviselőházi elnökkel, de nyilatkozata szerint a két politikai alakulat közti parlamenti együttműködési megállapodás még nem került szóba.

Kelemen azt mondta: Liviu Dragnea átnyújtott neki egy listát a PSD új parlamenti ciklusra vonatkozó jogalkotási prioritásairól, és a jövő héten az RMDSZ is összeállítja a maga prioritási listáját. Ezt követően tárgyalnak az együttműködésről - tette hozzá a parlamentben nyilatkozó szövetségi elnök. 

Ezzel szemben Liviu Dragnea PSD-elnök úgy fogalmazott, hogy az RMDSZ-szel kötött megállapodás továbbra is érvényben marad. „A partnerségi megállapodást senki sem bontotta fel, tehát változatlan formában érvényben marad. Átadtam az RMDSZ képviselőinek a törvényhozási prioritásokról a végrehajtó bizottságban megszavazott listát, jövő héten pedig tárgyalunk majd a legfontosabb elfogadandó törvényekről, kezdve természetesen a nyugdíjtörvénnyel” – mondta Dragnea. 

Kimaradt?