Katonai ügyész felügyelete alatt zajlottak a csendőrség közbelépései?

A csendőrség péntek esti közbelépései egy katonai ügyész felügyelete alatt zajlottak - nyilatkozta kedden Carmen Dan belügyminiszter. A főügyész szerint nem volt katonai ügyész a csendőrség tevékenységét koordináló egységben.

Az erőszakba torkollt pénteki kormányellenes demonstráció kapcsán Carmen Dan miniszter cáfolta azokat az információkat, miszerint ő maga is részt vett volna a csendőrség közbelépéseinek irányításában. "Azt hiszem, egyesek mindenképpen meg szeretnének szabadulni a belügyminisztertől és a kormánytól. Én azt mondom, maradjunk a normalitás talaján. (...) Vizsgálat folyik az ügyben, és én állok a nyomozó hatóságok rendelkezésére, azt akarom, hogy végezzék a munkájukat és állapítsák meg, hogy a miniszter hatáskörének megfelelően járt-e el" - fogalmazott Dan.

A tárcavezető rámutatott, nem érzi felelősnek magát azért, ami a péntek esti tüntetésen történt, ugyanakkor hangsúlyozta, a csendőrség közbelépései egy, a Victoriei téren jelen levő katonai ügyész felügyelete alatt zajlottak.

Cáfolják az állítást

A katonai ügyészség főügyésze azonban cáfolta az információt. Ionel Corbu kedden azt mondta, augusztus 11-én, szombaton délután azzal az igényléssel fordult hozzájuk a fővárosi csendőrség, hogy jelöljenek ki egy katonai ügyészt a mobil parancsnokságba, ezt azonban elutasították. Arra a kérdésre, hogy péntek este volt-e katonai ügyész a csendőrség irányítóegységében, Corbu így válaszolt: "Biztosítom önöket, hogy nem". Azt is megkérdezték tőle, hogy törvényi szempontból indokolt lett volna-e a katonai ügyész jelenléte. "Semmi szín alatt nem" - válaszolt a bukaresti katonai ügyészség vezetője.

A csendőrség a belügyminiszterrel ért egyet

A csendőrség állítása szerint Bogdan Pîrlog katonai ügyész is jelen volt pénteken a bukaresti Victoriei téren a közbelépéseket irányító parancsnoki csoportban. A csendőrség közleménye értelmében Bogdan Pîrlog katonai ügyész pénteken délután 5 órától másnap hajnali 4 óráig tartózkodott a helyszínen, és a csendőrség, a rendőrség, valamint a központi és helyi hatóságok képviselői mellett a parancsnoki csoportban és a közbelépő egységek környékén is jelen volt. 

Azonosítják a közbelépő csendőröket

Nem kapták meg a csendőrségtől a kért dokumentumokat, de azonosítani tudják a péntek esti, bukaresti kormányellenes demonstráción közbelépő csendőröket - nyilatkozta kedden a bukaresti katonai ügyészség főügyésze.

Ionel Corbu szerint a csendőrségtől kikért iratok alapvető fontosságúak a csendőrség közbelépésének kivizsgálása szempontjából. "Vannak különleges azonosítási módszerek. A sisakjukon vagy egy azonosítószám, tehát előbb vagy utóbb azonosítani fogjuk őket" - mondta.  A főügyész hozzátette, továbbra is érkeznek a feljelentések olyan személyektől, akik megsérültek a csendőrség pénteki közbelépése nyomán. Csak a tegnapi nap folyamán 14 panaszt regisztráltak, és öt személyt hallgattak ki tanúként - mutatott rá. 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?