FRISSÍTVE - Johannis szerint a kormány szabotálja az elnöki hivatal tevékenységét

FRISSÍTVE: Klaus Johannis államfő úgy véli, hogy a költségvetés-kiigazítással a kormány megpróbálja akadályozni az állam egyik alapvető intézményének, az Államelnöki Hivatalnak a tevékenységét - mondta kedden Mădălina Dobrovolschi elnöki szóvivő.

"Miután a parlamenti többség több ízben is megkísérelte amputálni Románia elnökének jogkörét, a kormány most a költségvetési szabotázs eme formájához folyamodik. Függetlenül attól, hogy mit gondolnak a kormányon levő politikai döntéshozók, itt nem Klaus Johannisról, hanem a román államról és annak állampolgárairól van szó" - fogalmazott Dobrovolschi a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában. Mint korábban írtuk, a költésgvetés múlt heti kiigazításakor a kormány megnyirbálta az elnöki hivatal büdzséjét.

A szóvivő hangsúlyozta, a kormány eszközként használja fel a költségvetés-kiigazítást arra, hogy "megbüntesse" politikai ellenfeleit és azokat az intézményeket, amelyek nem tartoznak a Szociáldemokrata Párt (PSD) alárendeltségébe. 

11 millió lejt vontak el az elnöktől

Mădălina Dobrovolschi szerint az Államelnöki Hivatal múlt héten a miniszterelnök nyilatkozataiból, majd egy, a kormány honlapján közzétett dokumentumból értesült arról, hogy azon intézmények közé tartozik, amelyek eredetileg megszabott büdzséjéből több mint 10 millió lejt vonnának el a költségvetés-kiigazításkor. A szóvivő szerint azért is érte őket meglepetésszerűen a döntés, mert előzőleg a pénzügyminisztériumtól azt az értesítést kapták, hogy 2,869 millió lejt vonnak el a hivataltól. 

Rámutatott, az intézmény átiratban jelezte a kormánynak, hogy költségvetésének 11,109 millió lejjel való (19 százalékos) csökkentése teljesen megbénítaná az ez évi tevékenységet, és tételesen felsorolta a harmadik negyedévi finanszírozási szükségleteket, a kormány azonban nem vette figyelembe érveiket - mondta Dobrovolschi. 

„Önkényes döntés eredménye”

"Ez egyértelműen bizonyítja, hogy az Államelnöki Hivatal költségvetésének csökkentése politikai indíttatású, önkényes döntés eredménye. Ezáltal a kormány akadályozza az államelnököt alkotmányos hatásköre ellátásában" - fogalmazott Dobrovolschi. Hozzátette, a keddi nap folyamán újabb átiratot küldtek a pénzügyminisztériumnak, kérve, hogy a tárca illetékeseivel eredetileg megtárgyaltak alapján módosítsák a tervezetet.

"A kormány hatáskörébe tartozik megszabni az egyes intézmények költségvetését, a kabinet azonban döntéseivel nem befolyásolhatja egyetlen állami intézmény működését sem. Azáltal, hogy ily módon jár el, a kormány politikai eszközként használja fel a pénzügyminisztériumot" - mondta még a szóvivő.

Mădălina Dobrovolschi ugyanakkor rámutatott, az Államelnöki Hivatal büdzséjének csökkentése ellehetetlenítheti a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozójának megszervezését is. A csúcstalálkozóra - amelyre 12 közép- és délkelet-európai ország államfője, az Európai Bizottság elnöke, valamint az európai és nemzetközi pénzintézetek vezetői kapnának meghívást, és amelynek keretében egy 600 résztvevős üzletember-találkozót is szerveznének - a tervek szerint szeptember 17-én és 18-án kerülne sor, az Államelnöki Hivatal szervezésében.

Az intézmény büdzséjének lefaragása azonban veszélybe sodorja ezt a rendezvényt is, sértve ezáltal az ország külpolitikai érdekeit és rontva nemzetközi megítélését - mondta még a szóvivő.

„Liviu Dragnea meg akarja téveszteni a közvéleményt”

"A Liviu Dragnea által e jelentős költségvetés-csökkentés indoklásaként felhozott érv teljesen hamis" – fogalmazott Dobrovolschi. Hozzátette: a Szociáldemokrata Párt elnöke szándékosan megtéveszti a közvéleményt, amikor azt állítja, hogy az Államelnöki Hivatal csak a számára kiutalt összeg egy részét költötte el.

Az intézmény a kormánynak és a pénzügyminisztériumnak küldött átiratában is ismertette a pontos számadatokat, hangsúlyozva, hogy a kiutalt összegek nagy részét a harmadik negyedévben tervezik felhasználni, ezek a hónapok ugyanis a legzsúfoltabbak események tekintetében. Ilyen körülmények között az Államelnöki Hivatalnak "nagy nehézségei lesznek" a különféle szerződésekben vállalt kötelezettségei teljesítésében és az intézmény második félévi tevékenységének fenntartásában – tette hozzá.

"Bár nyilatkozataiban a miniszterelnök normális intézményközi viszonyt szorgalmaz, a tények ellentmondanak eme nyilatkozatoknak. A lojális együttműködés elvének állandó jelleggel jelen kell lennie, nemcsak az államhatalmi ágak, hanem Románia elnöke és a kormány között is. (...) Románia elnöke tevékenységének akadályozása negatív költségvetés-kiigazítás révén befolyásolhatja az állam működését" – mondta még Mădălina Dobrovolschi.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?