Magyar kormánydöntés a földmoratóriumról
Ma tárgyalja a magyar kormány az uniónak eljuttatandó magyar földmoratóriummal kapcsolatos kérelmet – jelentette be tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszter. Fazekas fontosnak nevezte, hogy több uniós ország is támogatásáról biztosította a moratórium fenntartását. Kiemelte, hogy Románia is ezek között az országok között van, ami szerinte azért lehet fontos, mivel az unió mezőgazdasági biztosa, Dacian Cioloş is román illetőségű.
Fotó: Tofán Levente
Fazekas Sándor
Múlt heti bukaresti látogatásán az ÚMSZ kérdésére Fazekas azt is elmondta, hogy a brüsszeli döntéshozók „mérlegelik majd, hogy ki áll Magyarország mellett ebben a kérdésben”. Mihail Dumitru román mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter a kérdés kapcsán lapunkkal közölte, hogy Bukarest az Európai Tanácsban támogatja majd szavazatával ezt a magyar törekvést.
A magyar miniszter tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján kitért arra, hogy törvényi felhatalmazás alapján a magyar államot mindenkor elővásárlási jog illeti meg a földügyletek kapcsán. Ez Fazekas Sándor szerint ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az állam minden földet meg kíván vásárolni, ám szeretné megakadályozni, hogy a magyar föld spekulációs ügyletek tárgyává váljon.
PartizánokMár jól látszik milyen eszközökkel igyekeznek kiszorítani az RMDSZ-t az erdélyi magyarságot tényleg és véglegesen megmenteni akaró ellenfelei. A partizánakció Brüsszelben indult, ahol az éj leple alatt leragasztották a szervezet volt elnökének, a kisebbségi jogok uniós állásával kapcsolatos előadására hívogató plakátjait. »
Sike Lajos
Légből kapottBús-borongós, érzelmes-érzelgős sorok következnek most itten, aki tehát kímélni kívánja könnyzacskóit, kéretik továbblapozni. »
Gyulay Zoltán
Gorilla–dossziéSzlovákiában éppen bukott az egész politikai garnitúra, ha igazak a hírek, amelyek szerint színezettől függetlenül minden politikus sáros a privatizációs meg kormánybeszerzéses ügyekben. A titkosszolgálat megfigyelési anyagai kaptak nem kívánt nyilvánosságot – és bukik mindenki. A hírszerzés akciójának a fedőneve volt Gorilla. Jobb érzésű polgárok banánnal dobálják a parlamentet, mert tudjuk ugyan, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, de büntetjük, ha kiderül róla. »
Krebsz János



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!