Leépítés közben új állások
Egyes közintézmények igazgatói, tanácsosi, felügyelői állásokat hirdettek meg annak ellenére, hogy a kormány már rég bejelentette, a közszféra idén befagyasztja az állásokat, és nem vesznek fel több munkaerőt a közintézmények, írja a Mediafax hírügynökség a Ziarul Financiarra hivatkozva.
A közalkalmazottak szerződtetését tiltó sürgősségi kormányrendelet lehetővé tesz néhány kivételt: például fel lehet venni embereket, ha egy intézmény személyi állományának 7 százaléka nyugdíjba vonul, vagy ha az intézet megalapozott kérést továbbít az illetékes minisztériumnak, hogy üres állásainak 15 százalékát betölthesse.
Ebben a helyzetben van az Arad megyei munkafelügyelőség, amely egy létfontosságú állást hirdetett meg. Horia Ocolicean igazgató úgy véli, náluk is leépítések lesznek, de még nem közölték velük, hány alkalmazottól kell megválniuk. Országos szinten a munkafelügyelőség 720 állással válik karcsúbbá, jelenleg 2900 állásra van keretük.
Az ügynökség elnöke nem árulta el, hány munkanélküli jut egy munkaerő-ügynökségi alkalmazottra, és azt sem, hogyan állapítják meg, kiket küldenek el a megyei kirendeltségektől. A Szatmár megyei ügynökség 35 betöltött állása mellett 2 betöltetlennel is rendelkezik, az egyiket pedig nemrég meghirdették. Az ügynökség vezetője szerint náluk nem is lesznek leépítések. A köztisztviselők országos ügynöksége szerint a közintézmények év eleje óta 22 állást hirdettek meg, főként vezetői posztokat.
- nincs kapcsolt cikk!
- Terv, nem álomgyűjtemény
- Partnerségben Indiával
- „Történelmi” gázfogyasztás
- Maros megye: előny az uniós projekteknek
- Mégiscsak felszáll a Malév?
- Szabályozás alatt maradhat a gázár
- A Bosch Csoport is tartja ajánlatát Nemeszsukra
- IMF: nem elég a növekedés
- Felszáll vagy alászáll a Malév?
- Facebook: sokrétű expanzió
Hofi után, szabadonHa nem lennének olyannyira szegények szegény ellenzéki honatyáink, akkor nyilván egyikük sem riadt volna vissza a bátor és egyedülálló gesztustól, és már néhány napja visszaadta volna mandátumát. De nem így történt, mert bár tisztségükről készségesen lemondanának, nem tehetik ugyanezt a vele járó juttatásokról. Márpedig ha ragaszkodni akarnak anyagi előnyeikhez, akkor meg kell maradniuk funkciójukban is. Ilyen kegyetlen a honatyai sors. »
Bogdán Tibor
Mind egyformák?Idősebb emberek még emlékeznek rá: a ’89-es fordulat után néhány héttel viszonylag jól szervezett propaganda folyt annak érdekében, hogy a hatalmat még átmenetileg se gyakorolja a „kommunista-gyanús” Nemzeti Megmentési Front Ideiglenes Tanácsa, hanem adják azt át a hadseregnek, és legalább a választásokig, de ha a nép úgy akarja, akkor akár meghatározatlan ideig vezessék be a katonai diktatúrát – az majd rendet teremt az országban, véget vet a „terroristák” garázdálkodásainak, a monarchista és legionárius bandák aknamunkájának. »
Székely Ervin
Fulladjon meg Ady Endre?Karinthy szerint lehetőleg máma még! Mármint a Szabolcska Mihályról írt versparódiájában. Meg azért is, mert Ady aztán nem bánt kesztyűs kézzel a magyar arisztokráciával, még kevésbé az olyan országnagyokkal, mint Tisza Kálmán vagy Széll Kálmán. (Nemrég közöltük a Széll Kálmánt ostorozó cikkét). »
Sike Lajos



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!