Csökkenhet az adókulcs
Sz. Zs. | 2010-09-08 09:08:37
Az egységes adókulcs csökkentését tervezi jövő évtől a Pénzügyminisztérium, ám a végső döntést a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) közösen hozzák meg – nyilatkozta a HotNews.ro-nak adott interjúban Gheorghe Ialomiţianu tárcavezető. A miniszter szerint számos tervezeten dolgoznak, erről azonban kikérik az októberben érkező IMF-küldöttség véleményét is.
„Mivel az elkövetkezőkben nem számíthatunk megbízásokra a közberuházások területén, azt ajánlottuk Emil Boc miniszterelnöknek, hogy az egységes adókulcs tíz százalékra való csökkentésével segítse munkánkat. Az ország amúgy is szigetként viselkedik azon államok tengerében, melyek egy sokkal alacsonyabb adókulcsot alkalmaznak”– jelentette be tegnap Dan Matei Agathon, a Romániai Munkaadók Szövetségének (ACPR) szóvivője.
Az egyesület bízik abban, hogy ez a lépés újra Romániára irányítaná a külföldi befektetők figyelmét és érdeklődését, akik amúgy is egy kiszámíthatóbb és stabilabb adópolitikára várnak.
A hazai vállalkozók által már régóta szorgalmazott intézkedés felgyorsíthatná az ország gazdasági fellendülését – erősítette meg Andreea Paul-Vass, a kormanyfő gazdasági tanácsadója is. Rámutatott ugyanakkor: ha megtörténne az adókulcs csökkentése, akkor az ezúton elapadó költségvetési bevételeket más forrásból kellene fedezni. Szerinte ez csak akkor lehetséges, ha visszaszorulna az alkalmazottak feketén való foglalkoztatása.
Az ACPR ezzel szemben az internetes szerencsejátékok megadóztatását javasolja mintegy „kártérítésként”, mely a szervezet becslése szerint jelenleg évi ötszázmillió euró adózatlan nyereséget jelent. Ajánlották továbbá a Bukarestben található ötezer kihasználatlan, állami tulajdonban levő kereskedelmi terület hasznosítását, emellett pedig többletilletékeket vetnének ki a luxusingatlanok telkeire.
Paul-Vass szerint két lehetőség mutatkozik az adókulcs csökkentésére: a jelenlegi 16 százalékról 10, illetve 12 százalékra. Az első variáns 2011-től való alkalmazása évi 9,1 milliárd lejes azonnali veszteséget jelentene az államkassza számára, melyből 3,4 milliárd lejt a profitadó, további 5,7 milliárdot pedig a jövedelemadó kiesése okozna. Ez a bruttó hazai össztermék (GDP) mintegy 1,8 százalékát jelenti. Ezzel szemben, ha csupán négy százalékkal szállítanák lennebb az adókulcsot, az államkincstár „megúszná” egy 6,4 milliárd lejes bevételkieséssel, mely a GDP-nek mindössze 1,25 százalékát teszi ki.
vélemény
Gorilla–dossziéSzlovákiában éppen bukott az egész politikai garnitúra, ha igazak a hírek, amelyek szerint színezettől függetlenül minden politikus sáros a privatizációs meg kormánybeszerzéses ügyekben. A titkosszolgálat megfigyelési anyagai kaptak nem kívánt nyilvánosságot – és bukik mindenki. A hírszerzés akciójának a fedőneve volt Gorilla. Jobb érzésű polgárok banánnal dobálják a parlamentet, mert tudjuk ugyan, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, de büntetjük, ha kiderül róla. »
Krebsz János
Mister U, a keresett profiTagadhatatlanul tiszteletet parancsoló a Demokrata Liberális Párt kormányátalakító radikalizmusa. Rovatunk figyelmes olvasói tanúsíthatják, hogy nem fukarkodtunk sem a kritika, sem a metsző irónia fegyvereivel, amikor Emil Bocot és pártjának minisztereit többé vagy kevésbé súlyos hibáikkal, ökörségeikkel, mulasztásaikkal, döntéseikkel szembesítettük. Most kellemesen meglepett, hogy Emil Boc lemondása után ez a párt, amelyről mindenki – talán még saját maga is – azt hitte, hogy végleg lejáratódott, képes volt egyetlen döntéssel visszahívni összes tárcavezetőjét, hogy az új miniszterelnök viszonylag tiszta lappal indulhasson. »
Ágoston Hugó
Frankie vacsorájaValakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »
Sebestyén Mihály



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!