Budapest: jönne, de nem kell a Nemzetközi Valutaalap
MTI | 2010-08-25 23:03:47
nyomtat | elküld

Eddig sem volt, és a jövőben sincs szükség új hitelmegállapodásra, tehát az IMF-fel az őszre tervezett tárgyalásoknak nem célja egy újabb kölcsönmegállapodás megkötése – közölte tegnap a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Eddig sem volt, és a jövőben sincs szükség új hitelmegállapodásra, tehát az IMF-fel az őszre tervezett tárgyalásoknak nem célja egy újabb kölcsönmegállapodás megkötése – közölte tegnap a Nemzetgazdasági Minisztérium. A magyar állam a rendelkezésére álló IMF–EU-Világbank hitelkeretből 2009 júliusa óta nem kezdeményezett lehívást, a piaci alapú finanszírozás megoldott, és az ország a következő időszakban is a piaci források igénybevételével számol – szögezi le közleményben a tárca.

A minisztérium megerősíti, hogy a keddi közlésében szereplő, az IMF-fel ősszel várható tárgyalások kizárólag az IMF alapokmánya szerinti szokásos, minden országgal megtörténő gazdaságpolitikai konzultáció keretében történnek majd. A magyar kormány továbbra is következetesen tartja magát a 2010. évre tervezett 3,8 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánycélhoz – teszik hozzá.

A Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóosztálya kedden este erősítette meg a Bloomberg hírügynökség információját, miszerint folytatódhatnak a gazdaságpolitikai tárgyalások az ősszel a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU).

A Nemzetgazdasági Minisztérium emlékeztetett, hogy júliusban nem megszakadtak a tárgyalások, hanem lezárult egy tárgyalási forduló. Amennyiben a júniusi tárgyalási forduló megállapodással zárult volna, akkor a magyar kormány a már korábban felvett, közel 14 milliárd euró összegű IMF-EU hitel mellett további 1,4 milliárd eurót hívhatott volna le.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Partizánok

Már jól látszik milyen eszközökkel igyekeznek kiszorítani az RMDSZ-t az erdélyi magyarságot tényleg és véglegesen megmenteni akaró ellenfelei. A partizánakció Brüsszelben indult, ahol az éj leple alatt leragasztották a szervezet volt elnökének, a kisebbségi jogok uniós állásával kapcsolatos előadására hívogató plakátjait. »

Sike Lajos
Légből kapott

Bús-borongós, érzelmes-érzelgős sorok következnek most itten, aki tehát kímélni kívánja könnyzacskóit, kéretik továbblapozni. »

Gyulay Zoltán
Gorilla–dosszié

Szlovákiában éppen bukott az egész politikai garnitúra, ha igazak a hírek, amelyek szerint színezettől függetlenül minden politikus sáros a privatizációs meg kormánybeszerzéses ügyekben. A titkosszolgálat megfigyelési anyagai kaptak nem kívánt nyilvánosságot – és bukik mindenki. A hírszerzés akciójának a fedőneve volt Gorilla. Jobb érzésű polgárok banánnal dobálják a parlamentet, mert tudjuk ugyan, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, de büntetjük, ha kiderül róla. »

Krebsz János