Áfa: hol fent, hol lent?
Bukarestben tárgyalt tegnap Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszter
„A tavalyi magyarországi áfaemelésnek az élelmiszerfogyasztásra gyakorolt hatását még nem mértük fel, és az sem világos egyelőre, hogy ez mekkora pluszjövedelmet hozott a magyar államkasszának” – válaszolt Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszter az ÚMSZ kérdésére.
Lapunk a miniszter tegnapi bukaresti látogatásán próbálta az ezzel kapcsolatos magyar tapasztalatok megosztására bírni Fazekast, kevesebb mint két hónappal azután, hogy a román kormány is a tavalyi budapestihez hasonló intézkedést hozott: 19-ről 24 százalékra emelte a hozzáadottérték-adót (TVA-t).
„Beszürkít” az áfaemelésFazekas lapunk kérdésére elismerte, az áfaemelés miatt a magyarországi kereskedők közül sokan megpróbálkoztak az illeték kifizetésének a megkerülésével, ami a szürkegazdaság fellendülésével járt együtt – ugyanakkor a fogyasztás és a termelés csökkenése az év első felében arra enged következtetni, hogy az államkassza bevételei sem nőttek az áfa növekedésével arányos mértékben.
A magyar miniszter azt is elmondta, hogy az új magyar kormány fontolgatja az adónem csökkentésének a lehetőségét is, ami a gazdaság kifehérítésének a célját szolgálná. Mint ismeretes, a napokban ez a lehetőség felmerült bukaresti kormánykörökben is.
Fotó: Tofán Levente
Borbély Lászlóval is tárgyalt Fazekas Sándor Bukarestben
Az ÚMSZ kérdésére Fazekas azt is elmondta, hogy a jövő évben lejáró magyarországi földmoratórium meghosszabbításának romániai támogatása azért fontos, mert „az Európai Unióban a különböző álláspontok súlyát az is jelzi, hogy kik állnak mellette”. Mint hozzátette: a brüsszeli döntéshozók „mérlegelik majd, hogy ki áll Magyarország mellett ebben a kérdésben”.
Mihail Dumitru román mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter a kérdés kapcsán lapunkkal közölte, hogy Bukarest az Európai Tanácsban támogatja majd szavazatával ezt a magyar törekvést.
A magyar tárcavezető a román kollegájával közösen tartott tegnapi bukaresti sajtótájékoztatóján elmondta, a felek áttekintették a két ország együttműködését. Tárgyaltak a közös európai agrárpolitikáról, amelynek a reformjával kapcsolatos vita a jövő évi magyar soros EU-elnökség idejére esik.
Dumitru közölte, hogy a közös agrárpolitika fejlesztési irányai tekintetében a két ország álláspontja egybeesik. Egyeztettek továbbá az októberre tervezett román–magyar együttes kormányülés napirendjéről is, amelyen egyebek között állattenyésztési, élelmiszerbiztonsági és halászati kérdések is szerepelnek majd.
Román–magyar közös Duna–Tisza intézetEgynapos bukaresti látogatásán a magyar tárcavezető Borbély László romániai környezetvédelmi miniszterrel is tárgyalt. „Románia rendszeres tájékoztatást ígér Magyarországnak a verespataki aranybánya-beruházásról” – jelentette be Fazekas és Borbély közös sajtótájékoztatójukon.
A felek megállapodtak abban, hogy Románia és Magyarország közös koordinátori feladat vállalását kérvényezi az árvízvédelem területén a Duna-stratégia keretében. Borbély közölte, hogy Románia elfogadta a magyar fél erre vonatkozó kérését.
Fazekas elmondta, a román–magyar együttes kormányülésen minél több konkrét projektet akarnak napirendre tűzni. A két szaktárca eldöntötte, hogy előkészítik egy román–magyar közös Duna–Tisza intézet létrehozását, amiről érdemben az együttes kormányülésen születhet határozat.
Fotó: Tofán Levente
Fazekas Sándor magyar és Mihail Dumitru román agrárminiszter, valamint Tánczos Barna államtitkár
A tárgyalásokon szó volt a verespataki aranybánya-beruházásról is, amiről Borbély elmondta, hogy Románia folyamatosan tájékoztatja a magyar felet. Bejelentette, hogy a román kormány szakértői bizottsága várhatóan szeptemberben ül össze, és vizsgálja meg a beruházó által benyújtott új környezeti hatástanulmányt. A román kormány 2007-ben függesztette fel a projekt környezetvédelmi engedélyezését, ez a folyamat most újraindul.
Borbély újságírói kérdésre válaszolva emlékeztetett arra, hogy ez a szakértői bizottság elölről, vagyis az első fejezettől tárgyalja és vizsgálja meg a hatástanulmányt, viszont nem lesznek már közmeghallgatások, amelyeket a vállalat korábban lebonyolított Romániában és Magyarországon egyaránt. Hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy a nyilvánosságot kizárják az engedélyezési folyamatból, és továbbra is nyitott meghallgatni a feleket, vagy ellátogatni Verespatakra, ha ez szükséges.
Fazekas Sándort Bukarestben Markó Béla, Románia miniszterelnök-helyettese is fogadta. A tegnapi megbeszélésen a vidékfejlesztés és a mezőgazdaság terén folytatott együttműködés fontosságáról, a két ország közötti kapcsolatok bővítésének további lehetőségeiről volt szó.
Meghosszabbítják a tejtámogatások igénylésének időtartamát
Újabb kérvényleadási periódust tervez kiírni a román Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium a hátrányos helyzetű övezetekben gazdálkodó tejtermelők támogatási kéréseinek leadására, szeptember 15-e és október 31-e között. Az erről szóló kormányhatározat-tervezetet a szaktárca már ma a kormány elé terjeszti.
„A hosszabbítást elsősorban azért látjuk szükségesnek, mert, mint több más uniós, illetve hazai költségvetésű forrásból fizetett támogatás esetében, a kedvezőtlen térségekre vonatkozó fejőstehén-juttatás esetében is a szubvencióhoz kizárólag engedélyezett magánszemélyek (PFA), valamint egyéni és családi vállalkozók juthatnak hozzá, ami az állattenyésztés esetében az állatállomány átírását feltételezi magánszemélyről az újonnan létrehozott vállalkozásra. Sajnos augusztus 18-ig ez az átírási folyamat olyan feltételeket írt elő a gazdáknak, amelyek ellehetetlenítették a pótlólagos támogatások igénylését” – magyarázta Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár.
Gorilla–dossziéSzlovákiában éppen bukott az egész politikai garnitúra, ha igazak a hírek, amelyek szerint színezettől függetlenül minden politikus sáros a privatizációs meg kormánybeszerzéses ügyekben. A titkosszolgálat megfigyelési anyagai kaptak nem kívánt nyilvánosságot – és bukik mindenki. A hírszerzés akciójának a fedőneve volt Gorilla. Jobb érzésű polgárok banánnal dobálják a parlamentet, mert tudjuk ugyan, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, de büntetjük, ha kiderül róla. »
Krebsz János
Mister U, a keresett profiTagadhatatlanul tiszteletet parancsoló a Demokrata Liberális Párt kormányátalakító radikalizmusa. Rovatunk figyelmes olvasói tanúsíthatják, hogy nem fukarkodtunk sem a kritika, sem a metsző irónia fegyvereivel, amikor Emil Bocot és pártjának minisztereit többé vagy kevésbé súlyos hibáikkal, ökörségeikkel, mulasztásaikkal, döntéseikkel szembesítettük. Most kellemesen meglepett, hogy Emil Boc lemondása után ez a párt, amelyről mindenki – talán még saját maga is – azt hitte, hogy végleg lejáratódott, képes volt egyetlen döntéssel visszahívni összes tárcavezetőjét, hogy az új miniszterelnök viszonylag tiszta lappal indulhasson. »
Ágoston Hugó
Frankie vacsorájaValakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »
Sebestyén Mihály



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!