Mikor ráfordultam a Vasút utcára, egy kellemes látvány fogadott. Több mind száz veréb, három különálló csapatban a poros, kavicsos úton, szedegetett. Mondhatnám úgy is, hogy verébszőnyeg terült el előttem.
A sok esős nap után, igazán jól eset a napsütéses szombat délelőtti séta. A verébsereg látványa pedig ráadás volt. Figyeltem a verebeket és tollruhájúk elárulta, hogy zömük fiatal, idei születésű madár. Elcsodálkoztam, hogy honnan került ennyi veréb egy helyre, ugyanis többször eljárok ezen az útszakaszon, és nem vettem észre, hogy ilyen „erős”verébnemzetség él a környéken.
Az utca nem hosszú, néhány magánház van, ezért kétlem, hogy mind a környéken születtek volna. Ahogy visszaemlékszem az utóbbi években nem láttam ilyen felduzzadt verébcsapatot itt. A látvány eszembe juttatta azokat a napokat, mikor gyermekkoromban nyáron a mezőre jártunk dolgozni, és az út mentén hasonló nagyszámú verébsereg táplálkozott. Akkor javában zajlott az aratás.
Hazai veréb
A kombájnok sorjában, elfoglalva az egész utat, haladtak a sárgálló nagy gabonatáblákhoz, ünnepi hangulatot idézve. A szembejövő forgalomban nagy felfordulás nem okoztak, mivel akkoriban hosszú percek teltek el úgy, hogy egyetlen autó sem haladt el, egy-egy útszakaszon. A gazdák perzselő napsütésben szekerekkel hordták haza a gabonát, no meg a kollektív autói is sűrűn fordultak, ahonnan annyi gabonaszem hullott le az út szélére, hogy ha a környék összes verebe odajött volna is maradt volna belőle.
A figyelmes és élelmes verebek ki is használták a tálcán kínált lehetőséget. Hozzájuk csatlakoztak a parlagi galambok, és a balkáni gerlék is. Gondtalan napok voltak ezek a madarak számára, pedig nem volt veszélytelen az útmentén lenni. Sok verébfióka végezte a gabonát szállító autó kerekei alatt.
A fiatal verebek tapasztalatlanok, nem tudják felmérni a veszélyt, és mikor az idősebb verebek fölröppentek egy közeli útszéli fára vagy bokorra, a többi madársereg kígyózva ment utánuk, legtöbbször egyenest az autó kerekei alá. Szerencsére ezeket a veszteségeket a verébnemzetség nem sinylette meg nagyon, akkor sem és most sem, de sajnos eltűntek azok a régi augusztusi esték mikor nagyszámú verébsereg gyülekezett egy-egy magas jegenyefán.
Kelemen László, Rara Avis Madártani Egyesület

Hozzávalók 4 személyre: 1 kígyóuborka, 4 paradicsom, 2 sárgarépa, 1 fej lilahagyma, 3 zöldhagyma, 15 dkg füstölt sajt, 15 dkg Óvári sajt, 6 magozott fekete olívabogyó, 1 dl extra szűz olívaolaj, őrölt bors, 1 csokor petrezselyem, 2 szál zellerzöld.
A rendőr megállít egy sportkocsit. A vezető kihajol:
– Talán túl gyorsan mentem?
– Nem, uram, túl alacsonyan repült.
Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!