Berobogott a francia „versenyző”
Romániába is megérkezett a Citroën DS3 csúcsmodellje, a 207 lőerős Racing
| 2010-08-27 12:31:44
nyomtat | elküld

Merevegyenesen a sebességmániásokat és a sportkocsik szerelmeseit célozza meg a Citroën a DS3 csúcsmodelljével, a Racinggel. Az idei Genfi Autószalonon bemutatkozott négykerekű immár Romániába is megérkezett, hogy a Mini Cooper S JCW-nek, az Opel Corsa GSI-nek és a Renault Clio RS-nek konkurenciát nyújtson.

Merevegyenesen a sebességmániásokat és a sportkocsik szerelmeseit célozza meg a Citroën a DS3 csúcsmodelljével, a Racinggel. Az idei Genfi Autószalonon bemutatkozott négykerekű immár Romániába is megérkezett, hogy a Mini Cooper S JCW-nek, az Opel Corsa GSI-nek és a Renault Clio RS-nek konkurenciát nyújtson. Már az a 155 lóerős, 1,6-os THP felé is kacsingathattak a dinamikára vágyó sofőrök, ám a Racing – mint ahogy a neve is elárulja – kifejezetten erősre sikeredett.

A csupán 1,6 literes erőforrás ebben a modellben 6,5 másodperces gyorsulást és 234 km/h-s végsebességet ígér, míg ezer métert 26,5 másodperc alatt tesz meg az autó. Nem véletlen tehát, hogy jövőre ennek a „versenyzőnek” a WRC-változata váltja majd le a Sébastien Loebbel a volán mögött rali-világbajnokságot nyert C3-at.

Az autó ezen sportos tulajdonságait igyekeztek kihangsúlyozni a formatervezésében is. Áramvonalas, modern külsejét megalapozza az autóversenyzés világából átvett karbon elemek alkalmazása, a hűtőmaszk kerete, a 18 collos könnyűfémfelnik, a tető, és a tető spoiler narancssárga fényezése pedig nagyon feldobja az összképet.

Kényelmes vezetési élményt ígér, hogy a DS3 Racing 15 milliméterrel került közelebb az aszfalthoz és harminc milliméterrel nőtt a nyomtávja, továbbá fejlesztettek a fékrendszeren is.

A belső formatervezésében is igyekeztek sportossá varázsolni a DS3-at, de harmincezer eurós árával még így is a legdrágább kupé lett a piacon – igaz viszont hogy a besorolása alapján már a prémium kategória felé kacsingat.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Gorilla–dosszié

Szlovákiában éppen bukott az egész politikai garnitúra, ha igazak a hírek, amelyek szerint színezettől függetlenül minden politikus sáros a privatizációs meg kormánybeszerzéses ügyekben. A titkosszolgálat megfigyelési anyagai kaptak nem kívánt nyilvánosságot – és bukik mindenki. A hírszerzés akciójának a fedőneve volt Gorilla. Jobb érzésű polgárok banánnal dobálják a parlamentet, mert tudjuk ugyan, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, de büntetjük, ha kiderül róla. »

Krebsz János
Mister U, a keresett profi

Tagadhatatlanul tiszteletet parancsoló a Demokrata Liberális Párt kormányátalakító radikalizmusa. Rovatunk figyelmes olvasói tanúsíthatják, hogy nem fukarkodtunk sem a kritika, sem a metsző irónia fegyvereivel, amikor Emil Bocot és pártjának minisztereit többé vagy kevésbé súlyos hibáikkal, ökörségeikkel, mulasztásaikkal, döntéseikkel szembesítettük. Most kellemesen meglepett, hogy Emil Boc lemondása után ez a párt, amelyről mindenki – talán még saját maga is – azt hitte, hogy végleg lejáratódott, képes volt egyetlen döntéssel visszahívni összes tárcavezetőjét, hogy az új miniszterelnök viszonylag tiszta lappal indulhasson. »

Ágoston Hugó
Frankie vacsorája

Valakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »

Sebestyén Mihály