Alapjárati problémák (szakmai szemmel)
Olvasónk írta: Kezdő autószerelő vagyok, s a két éves tevékenységem során nagyon sok esetben – nem szégyellem bevallani – véletlenül találtam meg az alapjárattal összefüggő hibákat. Kérném, hogy segítsenek a hiba szakszerű feltárásában.
Elsőként mindig ellenőrizni kell, hogy a motor működésének folyamán melyik üzemállapotban nincs alapjárat. Az autó motorjának indításakor és működése során kétféle alapjáratot különböztettünk meg, amelyeknek fordulatai között lényeges különbség van. A motor hideg indításakor a hideg alapjáraton észleljük a motor bemelegedési fázisát – amely az üzemmeleg alapjáratnál sokkal magasabb –, s a fordulatszámnak a motor melegedésével arányosan fokozatosan csökkennie kel.
Tehát amikor a gépkocsi motorját beindítjuk hideg állapotában, teljesen normális jelenség, hogy kb. 800-900 fordulat/perc alapjárathoz képest akár 1500-1700 fordul a motor percenként.
A motorfordulat mértéke függ attól is, hogy karburátoros vagy befecskendezős (injektoros) az erőforrás. Tapasztalatok szerint a karburátoros kivitelnél mindig magasabb a hideg alapjárat – feltételezve, hogy a rendszer kifogástalanul működik, a hidegindító (szivató) berendezés jól van beállítva, a gyújtás hibátlan, az előgyújtási értéke pedig megfelel a gyári előírásnak. Mivel ebben a fázisban a motor dúsabb keverékkel működik az üzemmeleghez képest, a káros anyag kibocsátása is magasabb. A dús keverék azt jelenti, hogy az elméleti optimális benzin-levegő keverék arány üzemanyagban gazdagabb. Ez az úgynevezett indítási keverék.
A motorok alapjáratát üzemmeleg használatra tervezik. A bemelegedési fázist követően a motor eléri az optimális üzemi hőfokát. A keverékképzés ennek következtében minőségileg javul, így a károsanyag kibocsátás is lényegesen csökken, az alapjárat pedig beáll a gyárilag meghatározott fordulatra. Ennek a fordulatnak értéke motortípustól függően eltérő lehet, 800 és 1000 fordulat között. Automata váltóval szerelt gépkocsiknál ennél kissé magasabb is lehet.
A következőkben tekintsük át az üzemmeleg motornál a rendellenes alapjáratot okozó rejtet hibákat: Szeretném hangsúlyozni és minden szerelő figyelmét felhívni arra, hogy az optimális motor működése úgy az alapjárat, mint a fogyasztás. A teljesítmény alapvető feltétele a mechanikusan rendben lévő erőforrás, amelyhez hozzá tartozik az üzemanyag szűrök, a levegőszűrök és a szívórendszer tömítettségének ellenőrzése is. Először a kompresszió, a sűrítés végnyomását kell lemérni üzemmeleg motornál, jó állapotú akuval. Ezzel elkerüljük a diagnosztizálással járó költségeket, vitákat és vesződéseket.
A hengerek között megadott végnyomás-különbözet ne haladja meg az 1-2 Bár nyomást. Ha nem kielégítő a kapott eredmény, akkor a nyomásveszteség mérésével pontosan ellenőrizhetjük – a motor megbontása nélkül – a hengerek, a szelepek és a gyűrűk állapotát. A motor mechanikus vizsgálata után az eredménytől függően következik a motor vezérlőrendszerének és az elektronikának az aprolékos vizsgálata.
Az alapjárati rendszer vezérlésének elektronikus vizsgálatakor először a gyakorta hibákat okozó gyújtásrendszert és a motorvezérlést kell megfigyelni. A gyújtásrendszernél a prímér és a szekunder áramköröket, a gyújtótrafót, a gyújtáselosztót, az elosztófejet, a gyújtókábeleket, a gyújtógyertyákat és az azokat összekötő vezetékeket kell ellenőrizni.
Ha minden paraméter megfelel az előírt értékeknek, akkor következhet a motorvezérlő elektronika. Az érzékelőket (a motorhőfok-érzékelő, a főtengely-jeladó, a vezérműtengely-jeladó, a lambda-szonda, a fojtószelep-helyzet jeladó, a MAP-szenzor, a MAF-szenzor (légtömegmérő), a beszívott levegő hőmérsékletét érzékelő szerkezet) kell górcső alá venni; az alapjárati léptető-motor például néha megszorul a belekerülő szennyeződés miatt, s ilyenkor az alapjárat nem tud visszaállni a megadott értékre.
Tímár József, autószerelő mester
PartizánokMár jól látszik milyen eszközökkel igyekeznek kiszorítani az RMDSZ-t az erdélyi magyarságot tényleg és véglegesen megmenteni akaró ellenfelei. A partizánakció Brüsszelben indult, ahol az éj leple alatt leragasztották a szervezet volt elnökének, a kisebbségi jogok uniós állásával kapcsolatos előadására hívogató plakátjait. »
Sike Lajos
Légből kapottBús-borongós, érzelmes-érzelgős sorok következnek most itten, aki tehát kímélni kívánja könnyzacskóit, kéretik továbblapozni. »
Gyulay Zoltán
Gorilla–dossziéSzlovákiában éppen bukott az egész politikai garnitúra, ha igazak a hírek, amelyek szerint színezettől függetlenül minden politikus sáros a privatizációs meg kormánybeszerzéses ügyekben. A titkosszolgálat megfigyelési anyagai kaptak nem kívánt nyilvánosságot – és bukik mindenki. A hírszerzés akciójának a fedőneve volt Gorilla. Jobb érzésű polgárok banánnal dobálják a parlamentet, mert tudjuk ugyan, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, de büntetjük, ha kiderül róla. »
Krebsz János



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!