Az egykori diktátor – exhumálása utáni – politikai karrierje azért is meglepő, mert a rokonszenv a személyének, és nem a rendszernek szól: a kommunizmus bukását a válaszadók 36 százaléka tartja veszteségnek, a megkérdezettek 49 százaléka viszont úgy gondolja, a kondukátor tényleg jó vezér volt. 8 százalék pozitív értékelése ellenére sem szavazna rá, viszont 41 százalék annyira bízik vezetői kvalitásaiban, hogy most is őt támogatná szavazatával.

A július 21-e és 23-a között készített közvélemény-kutatás alapján elmondható: az egykor rettegett Ceauşescu ma lázban tartja a hazai nyilvánosságot. A kutatásban résztvevők 87 százaléka arról számolt be, hogy folyamatosan nyomon követi az exhumálást érintő reakciókat, eseményeket: ez az idei nyár egyik kulcsfontosságú témája.

Az IRES elnöke, Vasile Dâncu úgy véli, hogy a felfokozott érdeklődés oka a román társadalom „identitás-válsága”, a nemzeti gondolat elcsökevényesedése és a tudatos közösségszervezés hiánya: a hazai társadalom sem politikai múltjával nincs tisztában, sem jelenében nem bízik, arról pedig, hogy merre halad az ország, fogalma sincs. Jellemző, hogy a hazai középiskolások 90 százaléka elhibázottnak tartja a rendszerváltás utáni évtizedeket, 80 százalékuk pedig külföldön szeretne élni.

Nem csak a máig tisztázatlan körülmények között kivégzett politikus által fémjelzett korszak osztja meg az embereket, hanem a halálának a módja is. Annak ellenére, hogy a târgoviştei kivégzés körülményei, az 1989 december végi temetés részletei máig nem ismertek, az emberek jelentős része a részleges információ birtokában is úgy véli: méltatlan és embertelen eljárás áldozatává vált a gyorsított ütemben kivégzett diktátor-házaspár.

Fotó: archív

A kommunista párt 1989 novemberi (utolsó) ülésén még ünnepelték a Ceauşescu-házaspárt

A meggyőződést vélhetőleg erősíti a tény, hogy a kivégzés körülményeit – a sokak által ismert csonka filmfelvételen kívül, amely a legfontosabb momentumokat nem tartalmazza – sosem tisztázta a rendszerváltás utáni hatalom.

Sosem derült fény arra például, hogyan kezdődött a kivégzés. (A perdöntő filmkockákat kivágták a televízióban sugárzott dokumentumból, a helyszínen szolgálatot teljesítő operatőr azt állítja, ezek a képek el sem készültek, mert lemerült a felvevőgép akkumulátora.) A hazai és a nemzetközi nyilvánosság a vérben ázó hullákat látta, a temetés azonban titokban zajlott le, a hiányzó tényeket pedig a közösségi fantázia pótolta, s ez jó táptalajnak bizonyult az újkori személyi kultusz kibontakozásához, a titokban elföldelt diktátor körüli mítoszok kicsírázásához.

A válaszadók 71 százaléka úgy véli, hogy a lemészároltak „nem érdemelték meg a sorsukat”, 84 százalékuk pedig nem ítélte volna Ceauşescuékat halálra, ha a bírói testület tagjaként jogot kapott volna a döntéshez. A halálbüntetés elutasítása olyan egyértelmű, hogy a kutatás résztvevőinek 68 százaléka szerint az ítélethozatalban résztvevőket kellene felelősségre vonni.

A különös Ceauşescu-szimpátiát tükröző pálfordulás oka – az elemzők szerint – egyszerű éhséglázadás. Elsősorban a hazai életszínvonal romlása miatt véli úgy a többség, hogy „régen” jobb volt. A válaszadók 63 százaléka úgy ítéli meg, az átkosban jobban, legalábbis kevésbé kiszolgáltatottan élt, mint most.

Csupán 23 százaléka véli úgy, hogy életkörülményei javultak, 9 százalék pedig meg van győződve, hogy a színvonal a rendszerváltás után nem változott semmit. A mikrotörténetek, a családi krónikák alapján elmondható, hogy a romániai otthonokban valóban aranykorszakként tündököl a rendszerváltás előtt hatalmi szinten is aranykorszakként aposztrofált éra: a szociális biztonság, az állami gondoskodás védjegye volt ez a diktatúra.

A Ceauşescu-reneszánsz egyik fontos következménye, hogy javult a „nosztalgia pártok” iránti szimpátia is, az egykori politikai mumus haló porában is jó reklámalanynak bizonyul: a véleményt nyilvánítók 57 százaléka szerint a kommunista szervezeteket nem kellene betiltani, a kommunizmusról pedig a válaszadók 68 százaléka úgy vélekedik, hogy értékelhető ideológia, amelynek elhibázott volt a gyakorlatba ültetése.

Érdekesen árnyalja ezt a nehezen értelmezhető népszerűséget a tény, hogy a Ceauşescu iránti elköteleződés „egyszemélyes”, Elena Ceauşescut sokkal kevesebben fogadják el: róla az emberek 67 százaléka úgy véli, hogy vezetői teljesítménye rossz, valamint azt is feltételezik, hogy ő volt a „sötét árnyék” ebben az aranyló rendszerben, az ő számlájára írható az 1989 előtt elkövetett politikai hibák jelentős része.

A megkülönböztetés okai egyelőre feltáratlanok. Tény az, hogy míg a kommunizmus alatt elkövetett bűnök történetével a hazai történelemoktatás kiterjedten foglalkozik, az Európában jóformán példa nélküli személyi kultusz valós természetéről keveset beszélnek. Ceauşescu reklámarcként viszont már több hazai terméken visszakísértett, így vált eladható és kedves ismerőssé.

Hozzászólások

Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!