Plakát nélkül maradt Szász
I. I. Cs. | 2008-05-16 08:13:46
Leszereltette Szász Jenő egyik népszerűsítő plakátját az útügyi hatóság, mivel kifüggesztésére nem volt engedély.
Az MPP elnöke azonban elismerte, hogy nem volt engedélye a plakát kifüggesztésére. Mint mondta, szerződést kötött egy reklámcéggel, amely szintén szerződött a kifüggesztési állvány tulajdonosával. Bár nem volt érvényes engedélye, Szász Jenő azt állítja, plakátját nem szabadott volna leszedni, mert magánterületen helyezték el. „A hatóságoknak nem volt joguk így eljárni” – fogalmazott. A
z MPP elnöke szerint az RMDSZ minden eszközt felhasznál annak érdekében, hogy elnyomja pártját a kampányban. Kelemen Hunor, az RMDSZ kampányfőnöke határozottan cáfolta, hogy pártjának köze lenne az akcióhoz. Mint mondta, az eltávolítás indokáról a Hargita megyei útügyet kellene kérdezni.
Megjegyezte: „ez Szász Jenő kampánystílusa, koholt vádak és mocskolódás, a „rá jellemző negatív kampány”. Szerinte a reklámpannót azért távolították el, mert az MPP nem tartotta be az illetékes hatóság vonatkozó szabályait.
Kelemen Hunor emlékeztetett, hogy az RMDSZ is járt már így. A Székelyföld feliratot tartalmazó Kovászna megyei plakátjukat az útügyi hatóság leszereltette.
kapcsolódó
- A másik dudás
- Tőkés László nélkül indított az MPP
- Kényes kérdések Szásznak
- Segédcsapatok
- MPP: Erdélybe várják Orbánt
aktuális röviden
aktuális
vélemény
Hofi után, szabadonHa nem lennének olyannyira szegények szegény ellenzéki honatyáink, akkor nyilván egyikük sem riadt volna vissza a bátor és egyedülálló gesztustól, és már néhány napja visszaadta volna mandátumát. De nem így történt, mert bár tisztségükről készségesen lemondanának, nem tehetik ugyanezt a vele járó juttatásokról. Márpedig ha ragaszkodni akarnak anyagi előnyeikhez, akkor meg kell maradniuk funkciójukban is. Ilyen kegyetlen a honatyai sors. »
Bogdán Tibor
Mind egyformák?Idősebb emberek még emlékeznek rá: a ’89-es fordulat után néhány héttel viszonylag jól szervezett propaganda folyt annak érdekében, hogy a hatalmat még átmenetileg se gyakorolja a „kommunista-gyanús” Nemzeti Megmentési Front Ideiglenes Tanácsa, hanem adják azt át a hadseregnek, és legalább a választásokig, de ha a nép úgy akarja, akkor akár meghatározatlan ideig vezessék be a katonai diktatúrát – az majd rendet teremt az országban, véget vet a „terroristák” garázdálkodásainak, a monarchista és legionárius bandák aknamunkájának. »
Székely Ervin
Fulladjon meg Ady Endre?Karinthy szerint lehetőleg máma még! Mármint a Szabolcska Mihályról írt versparódiájában. Meg azért is, mert Ady aztán nem bánt kesztyűs kézzel a magyar arisztokráciával, még kevésbé az olyan országnagyokkal, mint Tisza Kálmán vagy Széll Kálmán. (Nemrég közöltük a Széll Kálmánt ostorozó cikkét). »
Sike Lajos



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!