Jelöltlisták: senki többet
Mától már a választási kampányra koncentrálhatnak a pártok
A választási jelöltlista éjféli lejártának határideje előtt néhány órával, tegnap lapzártánk után még tárgyaltak az esetleges együttműködésről az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) Bihar megyei szervezeteinek vezetői.
Az MPP a délután folyamán már iktatta a választási irodánál a nagyváradi tanácsosi, illetve a megyei önkormányzati listáját, az RMDSZ azonban ezzel még kivárta a tárgyalások eredményeit. Az egyezkedés tétje az volt: indítanak-e a polgáriak Nagyváradon polgármesterjelöltet, illetve Bihar megyei tanácselnök-jelöltet, vagy pedig az RMDSZ jelöltjeit, Biró Rozáliát és Kiss Sándort támogatják.
Fotók: Mihály László
Markó Béla, az RMDSZ elnöke
Lapunk RMDSZ-es forrásokból úgy tudja: a tárgyalásokon az MPP azzal „fenyegetőzött”, hogy Jenei Imre neves labdarúgó edzőt indítja Kiss Sándor ellenében a választásokon. Jenei tegnap az ÚMSZ-től tudta meg, hogy az MPP politikai szerepet szánt neki. „Ez számomra is meglepetés, mert engem eddig még nem kerestek meg” – mondta lapunknak a román válogatott egykori edzője, aki amúgy a Demokrata-Liberális Párt tagja.
Lapzártánkig nem érkeztek híradások arról, hogy az RMDSZ listáit valamely településen formai okokra hivatkozva elutasította volna a választási iroda, így a jelöltek iktatása vélhetően mindenütt megtörtént. Ezt az információt azonban a Kelemen Hunor vezette kampánystáb tagjai nem tudták megerősíteni, mivel lapzártánkig sem az ügyvezető elnököt, sem pedig helyetteseit – Kovács Péter és Cseke Attilát – nem lehetett szóra bírni.
Az MPP ügyvezető elnöke, Orbán Balázs tájékoztatása szerint a párt az esti órákig kevés kivétellel mindenütt leadta a listáit. A politikus nem tudott beszámolni arról, összesen hány polgármester-jelöltet állít az alakulat, ennek összesítését mára ígérte.
Tegnap sajtótájékoztatóján Markó Béla szövetségi elnök arról beszélt: a helyi és területi szervezetek leadták az önkormányzatijelölt-listákat, az RMDSZ több mint hétezer jelöltje mögött pedig az a 155 ezer ember áll, akik részt vettek a szövetség előválasztásain. „Innentől a választási kampányra koncentrálunk” – fogalmazott.
Kérdésünkre, hogy lát-e esélyt a tárgyalásokra a második forduló előtt, Markó azt mondta: még nem gondolkoztak ezen. „Meglátjuk, mit teszünk majd a második fordulóban, ekkor különböző megállapodások jöhetnek létre. A második forduló után úgyszintén, a tanácsok megalakulásakor” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek.
Tájékoztatása szerint az RMDSZ pozitív üzenetet fogalmaz meg majd a kampányban. „Eddig sem volt és ezután sem lesz szükség negatív kampányra, a szövetség ugyanis bebizonyította, hogy mind a kormányban, mind a helyi közigazgatásban teljesíti mindazt, amit vállalt. Ez a jövőben is így lesz” – hangsúlyozta Markó Béla.
Decentralizációt akar az RMDSZ
A politikus közölte: az RMDSZ a decentralizáció folytatását szorgalmazza. Véleménye szerint ennek a folyamatnak az előmozdításában nemcsak a kormánynak és a parlamentnek, hanem a polgármestereknek és helyi tanácsosoknak is felelősségük van: ez utóbbiak szerepe a meglévő lehetőségek kihasználásában, a költségvetésük megfelelő felhasználásában, illetve a különböző pénzalapok lehívásában áll. Ugyancsak kiemelt célja az RMDSZ-nek a modernizáció, az erdélyi régiók infrastrukturális fejlesztése, illetve az autonómia – szögezte le.
Az elnök ismételten kihangsúlyozta, az RMDSZ továbbra is kitartóan szorgalmazza az ország teljes közigazgatási átszervezését, a jelenlegi megyék ugyanis már kis méretük miatt is alkalmatlanok életképes fejlesztési stratégiák kidolgozására. A negyvenéves, jelenlegi megyerendszer ugyanakkor elavult, kialakításában pedig nem vették figyelembe a régiók történelmi, kulturális és etnikai sajátosságait.
Az elnök szerint két változat is lehetséges e tekintetben: egyrészt újjá kell szervezni a jelenlegi gazdasági-fejlesztési régiókat, ugyanis több és kisebb régióra van szükség. Az RMDSZ elnöke a háromszintű francia helyi közigazgatási rendszerrel példázta a decentralizáció működőképességét.
Javasolt ugyanakkor egy radikálisabb, ám elképzelhető forgatókönyvet: ez a román közigazgatás teljes átszervezése, beleértve a megyéket, községeket is. „A jelenlegi felosztás nem őrizhető meg sokáig” – szögezte le a szövetségi elnök. Hozzátette: 40 évvel ezelőtt a megyei felosztás a társadalom homogenizálására irányult, és bevallottan nem vették figyelembe a hagyományos kötődéseket, a történelmi, kulturális, etnikai sajátosságokat.
Szász: 38 napos demokrácia
Szász Jenő, az MPP elnöke
Nagy várakozás előzte meg az MPP elnökének tegnapi csíkszeredai, illetve székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóját, melyeken Szász Jenő bejelentette: a Hargita Megyei Önkormányzat elnöki székét pályázza meg. Közlése szerint a székelyudvarhelyi polgármester-választásokon az MPP Orbán Balázst, a Civitas Alapítvány igazgatóját jelöli, Csíkszeredában pedig Papp Elődöt. A megyeszékhely városi tanácsosi székébe a párt összesen 24 jelöltet indít, míg Hargita Megyei Tanácsba egy 35 jelölt nevét tartalmazó listát állított az alakulat.
Szász Jenő elmondta, azért mondott le a polgármesteri jelöltségről, mert programjuk megvalósítását az egész Székelyföldre szeretnék kiterjeszteni, és ezt Hargita megyei tanácselnökként – együttműködve a szomszédos Kovászna Megyei Önkormányzattal – több esélye van megvalósítani.
Szerinte a demokrácia Székelyföldön 38 napos, mert ennyi ideje sikerült bejegyezni a Magyar Polgári Pártot. „Iliescu olyan elvtárs volt amilyen, de 18 évvel ezelőtt megteremtette Romániában a többpártrendszert, míg az RMDSZ csúcsvezetése ma sem hajlandó megélni a demokrácia élményét” – jelentette ki.
Szász Jenő megyeitanács-elnökként Székelyudvahely, „a székely főváros” és a megye önkormányzata közti összhangot szeretné megteremteni, valamint „megszüntetni azt a böjtöt, pénzmegvonást, mellyel a megyei önkormányzat mindeddig sújtotta Székelyudvarhelyet” – fogalmazott.
A pártelnök arról is beszélt, hogy az önkormányzati választásokon nagy esélyük van, hiszen az általuk egy hónappal ezelőtt készíttetett közvélemény-kutatás szerint Székelyudvarhelyen a választópolgárok 33 százaléka szavazna az MPP-re, és 27 százalékuk az RMDSZ-re.
Hofi után, szabadonHa nem lennének olyannyira szegények szegény ellenzéki honatyáink, akkor nyilván egyikük sem riadt volna vissza a bátor és egyedülálló gesztustól, és már néhány napja visszaadta volna mandátumát. De nem így történt, mert bár tisztségükről készségesen lemondanának, nem tehetik ugyanezt a vele járó juttatásokról. Márpedig ha ragaszkodni akarnak anyagi előnyeikhez, akkor meg kell maradniuk funkciójukban is. Ilyen kegyetlen a honatyai sors. »
Bogdán Tibor
Mind egyformák?Idősebb emberek még emlékeznek rá: a ’89-es fordulat után néhány héttel viszonylag jól szervezett propaganda folyt annak érdekében, hogy a hatalmat még átmenetileg se gyakorolja a „kommunista-gyanús” Nemzeti Megmentési Front Ideiglenes Tanácsa, hanem adják azt át a hadseregnek, és legalább a választásokig, de ha a nép úgy akarja, akkor akár meghatározatlan ideig vezessék be a katonai diktatúrát – az majd rendet teremt az országban, véget vet a „terroristák” garázdálkodásainak, a monarchista és legionárius bandák aknamunkájának. »
Székely Ervin
Fulladjon meg Ady Endre?Karinthy szerint lehetőleg máma még! Mármint a Szabolcska Mihályról írt versparódiájában. Meg azért is, mert Ady aztán nem bánt kesztyűs kézzel a magyar arisztokráciával, még kevésbé az olyan országnagyokkal, mint Tisza Kálmán vagy Széll Kálmán. (Nemrég közöltük a Széll Kálmánt ostorozó cikkét). »
Sike Lajos



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!